Forró légben, szél utában, Társak nélkül áll magában... ...Rengetegben a magas fák Egymást védik, támogatják:
A közös lomb ernyejébűl Hőség ellen sátor épűl; És hatalmat kölcsönözve, Hogy sok ezren álltak öszve
Várnak a szélvészre bátran... Társak nélkül van magában: Terepélyes, nagy fa. Mint a felleg, messze tájra
El-kilátszik koronája; Törzse délceg, ága zöldel, S biztat még sok szép idővel, Szenvedett bár, - mit elárul
Annyi sebhely oldalárul, Látva orkánt, érve harcot, Amióta megfoganszott S nagyra nőtt a sík határban,
Társak nélkül, egy magában Terepbélyes, nagy fa. Lombját tépte, hordta a szél Messze földön s tengereknél;
S egy-egy ág a bánatos fán Állt villámtól sujtva, csonkán. Már gyökén is járt a fejsze, Mit viszály, csel rája helyze, -
S önnagysága, mely megóvta, Robbanása szörnyü volna...! S azt is, aki földre dönté, Vajmi könnyen odaölné,
Terepbélyes, nagy fa! S boszantván, hogy élte hosszú: Kész megesni, őrni a szú; De kérgén túl, nyüzsgő serge
Nem hat bé az elevenre. - Majd fölötte holló szárnyal Bús, idétlen jóslatával: Érzem... érzem... érzem a vészt...
Sok gonosz jel mondanom készt: Héj, keserves ami rád vár... Pusztulás fog érni! kár...! kár...! Terepbélyes, nagy fa.
Álljon e fa...! s arra térjen, Aki dőltét várja, szégyen! Vészben, fagyban mit lehullat: A levélért nyerjen újat!
S egy ha lészen törve, vágva: Izmosodjék többi ága! S bár a vész felette zúgjon, Terhes felhő tornyosúljon,
Ontva lángját menydörögve: Álljon, álljon mindörökre Terepélyes, nagy fa!
Cookies on Poetry Cove