Néma hölgy fut a nagy éjszakán,
- Karján kisded, - arca halavány.
De fény villan,
Mit a szem vete...
Zajgó keblén
Alszik gyermeke.
Napkeletről jő az éji hold.
Álmában a gyermek felsikolt,
A sirámra
A szülő kebel
Bősz rajongás
Szavával felel:
»Légy nyugodtan, árva gyermekem!
Nem sokáig bujdosol velem;
Uj világ vár...
Sok lakója van,
De hont lel ott,
Aki hontalan.
Ott szabad léssz, - annak szültelek! -
Békés szomszéd lakozik veled!
Szük határon
Szent leend jogod;
Eltapodtan
Látni nem fogod!«
Osztrolenka csonthalmos terén
Elborult az éjjel feketén;
Ott áll a nő
Feltört sír felett, -
S lenn a kisded,
Kit már földbe tett.
»Férjem itt vítt véres harcokon,
Itt esett el érted, drága hon!...
Ily apánál,
- Csendes sirgödör!
A fiú is
Helyet örököl.
Im fogadd! nyugodtan átadom:
Őszült fővel, rongyban így, tudom,
Nem fog ő az
Ősi telkeken
Váncorogni
Koldus-betegen.
Bús öledben jobb lesz tudnom őt,
Mint kopogva zárt ajtók előtt,
Szép az élet!
De meghalni jó,
Mig nem lesz rab,
Vagy földönfutó...!«
Temetésén nincsen gyászsereg,
De ijesztőn zúg a fergeteg;
Mig rá keblet
Tár a bősz anya:
Megrendűl lenn
A haláltanya.
Sirhalomnál minden éjfelen
A rajongó szüle megjelen; -
Gyermekét ott
- Mint bus éjmadár -
Új honában
Látogatni jár. -