Mikor majd a fagyos bilincset,
Mely nehezűl a folyamon,
Szellő s napsúgár összetépik,
S az át fut vígan, szilajon!
És medre szűkéből kikelve,
Mező- s lapályra zúgva ront...!
Megretten aki hallja, látja:
Pedig csak áldást hord dagálya!
S nyomán zöld lesz part és porond!
Mikor majd a csalit s az erdő
A lágymeleg légben kihajt!
Hűs rejtekén madár-csoport üt
Élénk, kedves, boldog zsivajt!
A termő ág mosolygó, rengő
Virág-rojttal leszen fedett...
S a lágy bongás, a fény, az illat,
Hideg, beteg s holt szívekig hat
S hoz új erőt, új életet!
Mikor majd hév napokban, a nép
Munkára gyűl minden felől,
S a gyors kaszás előtt a habzó
Rét fűve rendre, rendre dől!
Vig éneklés zendűl a halmon,
Örömre gyúl a magvető:
Lefonnyadott a búza sása,
Megért immár az aratásra...
- Mikor majd - eljön az idő!