Lombja nincsen a ligetnek. Puszta rét, halom; Mégis pillangók repesnek Tarka szárnyakon.
Csalfa pillangó reményem! Hol veszed magad? Életemnek száraz fáján Zöld lomb nem fakad!
Hová futamsz, mező patakja? A nagy folyamba sietek, Mely a tengerbe visz magával, Hol drága gyöngyök termenek.
Maradj, maradj! mező patakja A réten, hol ered fakad! A nagy tenger zúgó ölében Elvész neved, elhalsz magad!
Szól a pacsirta, - mint egy kis harang Függ magasan a tiszta légben; Nincs még virág! - buzgó madárka, hallgass! A szentegyház üres, korán a hang, - az
Imádkozó nép nincsen ébren! Ki messze, messze jártál, Oh vándor fecske! szólj: Mit hoztál tengereknek
Tulsó határiról? Tekintsd meg rajtam a szint, Amelyet viselek: Gyásszal menék el, azzal
Tértem most ujra meg. Oly nyájasan derengenek A nap meleg sugárai! De a lombtalan tar liget
Csak nem akar kihajtani; A sziv ha veszt, elzárkozik, És rajta bánat vész erőt; Meg nem nyilik halvány remény
S csalogató sugár előtt! Elment a hó, - zugó dühével Elhallgatott a téli vész; A föld meleg, nyitó sugárért
Az égre oly esengve néz; De tornyosúló fellegekkel Haragosan borong az ég. - - Hogy a föld színe felviruljon:
Az Isten nem akarja még! Kedvesednek sirhalmára Most rakj hantot gondosan; Kedvesednek sirhalmán most
A zsenge pázsit megfogan. S locsolgasd meg könyeiddel! Úgy a hant el nem szárad; Az emlékezet virágit:
Ápolgassa a bánat! Zöldűl a hant, a pázsit újul, Kinyílik a rétek virága: Oh hát az ifju kikeletnek
Legelső virága is sárga! Első diszében a tavasznak Hervatag őszi lombot lássak? A születésben ott legyen már
Bus eszméje az elmulásnak...?
Cookies on Poetry Cove