TANÁCS.

Tanuld meg e leckét, barátom: Nem lenni de látszani csak! És boldog lészesz e világon, Uralkodol királyilag!

Im: nyegleség, mely mitsem átall - És fénye mellett hasznai... Gúny és nyomor, valódisággal: Válassz! - könnyű választani!

Szép élni békében, homályban, Nem lenni nagy próbák alatt; Szebb és legszebb: felkelni bátran, Gazt verni, védni igazat;

De legjobb így zajongni: jellem S szilárdság mindenek felett! És nagy bölcsen mindig szél ellen Forgatni a köpenyeget.

Ez a világ egy nagy beteg-ház, Hol annyi ember képzeleg, Hőst, dúst s irót csinál az agyláz, Vannak itt grófok, hercegek;

Rögeszméjénél fogd az embert, Mint ártó műszert a nyelén, S vezetheted, - ha addig nem ment, Orránál fogva könnyedén.

Csak légy törvényes: azt ki kérdi, Igazságos vagy-é vajon? A bölcs ő dolgát tudja s érti: Más otthon, más a piacon;

Sok ember lett gyors fordulóban Rosz, jó, meg’ rosz, amint szorult... Hisz a világ nem ad méltóan Sem pelengért, sem koszorút.

Ha költő vagy: csak tüszkölj, tombolj, És légy üres, - hangzó az űr; Széppel, szabállyal mitse gondolj! Nem is szellem, féket ha tűr...

A patak is csekély vizével Malmot hajt és nagy zajt csinál, Mig a tengerszem mélységével Csendes a bérc szikláinál.

Mint pap, csak ezt mondd mindig: oh! oh! S forgasd az égre a szemed, Sohajts hosszúkat, mint a fúvó... S a hívek lelkét megveszed!

Csak szót, szót, lengőt, pengőt, cifrát... Csak füstöt, nem zsarátnakot; S meglelted a hiresség nyitját S a nyegleséget áldhatod.

Bár ki s mi légy: csinálj tolongást, Dobszó mellett áruld magad! És drágán fogsz elkelni, meglásd... Mert vak s bolond mindig akad.

Közöld jól a vágást, hogy átjuss A nyaktörő uton, tetőn: Derék ember maradt Pilátus, Mig a szent felfeszítve lőn.

Tanuld meg e leckét barátom: Nem lenni, de látszani csak, És boldog lészesz a világon, Uralkodol királyilag!

E tudományban nagy haszon van, Aranyat érő szók ezek; Kövesd, ha tetszik! - Én azonban Nem követem, bár elveszek!