Szerettelek, nem tagadom!
S hogy eltört a lakadalom:
Nem én vagyok, te vagy oka,
Miért hajlongtál ide, oda?
Nyilt rózsa volt az ajakad,
Hol nemcsak egy méhnek szabad,
Égő tüzes nap a szemed,
Mely sok szivet melengetett!
Seregestül voltunk rabod
Megszéditél ötöt, hatot;
Szerettél, - s mi hivek valánk,
Ugy mondta szád, ugy mondta szánk!
Két hű kebel vonzalmiban
A boldogság hő vágya van:
Szerelmedben nem volt e cél:
Hiúságból szeretkezél!
S bár csábitóan hajlál felénk:
Mint a madár szétröppenénk!
Fészket rakánk az ott, ez itt...
Sorsunk nyájas vidékre vitt.
Mégis ha úgy elképzelem:
Minő bűbáj ült képeden!
Az a mosoly... haj... váll... szemek...
Rád épen nem neheztelek!
Ennyit kimondhatok...! s ha még
Tán többet is kimondanék:
A ház csendét ásnám alá...
- Feleségem meghallaná!