Hogy lángra gyúlt én szívem általad:
Érzém mindenható hatalmadat!
Csüggvén hölgyem hő ajkain:
Több kéjt szivem nem bíra már...
Csak boldogságod volt velem,
Fényes sugár, meleg sugár!
Fényes sugár, meleg sugár!
Forró, forró miként a nyár dele,
S villámontó volt a lány kebele!
E szív egén el-elborult,
Fel-felderűlt a láthatár...
Adtál a kéjhez kínokat,
Kétes sugár, csalárd sugár!
Kétes sugár, csalárd sugár!
S mindez hová lőn? Évek tűnve el:
Fagyos nyugalmat érez e kebel!
Fényed, mikép az őszi nap,
Tőlem mind távolabbra jár;
S e szívre több hatalma nincs,
Halvány sugár, hideg sugár!
Halvány sugár, hideg sugár!