Pihensz, angyal-szelid leány!
Arcád hamar meghervada;
Lelked fényes és tiszta volt,
Mint a menny gyöngéd harmata,
A földön megszerette azt
Az ég, amelytől származott,
S korán, korán visszavevé!
Mint a napsugár a harmatot.
Virág voltál, - amelynek ad
A szép tavasz díszt s illatot;
Kellem- s szelídségben valál
Dicsőitett, megáldatott!
S a dús kincset nem bírva meg,
Gyöngéded élted megszakadt;
Mint megtörik a gyenge szár
A túl teljes virág alatt.
Pihenj, angyal-szelid leány!
Köny s bánat áll szobrod felett,
Mely a mély gyászoló szülék
Fájdalmában emelkedett;
Bús könnyeiktől hantodon
A sirvirág kisarjadott; -
Ah! csak te hervadsz oda lenn
Halvány liljom, halvány halott.