PALI TÖRTÉNETE.

Kasza Gergely komám s régi ösmerősöm, A téli estéket gyakran nála töltöm; Egész helyes ember, jól áll gazdasága, De minden öröme van csak a fiába.

No de nem is csuda, hogy azt ugy szereti, Mivelhogy se kisebb; se nagyobb nincs neki; Aztán a fiu jó, pedig a gyerekbe Aki rosz is kedves, hát még a jó hogyne!

A belőlfűtőnél, ha jól ég a tüzünk, Este annyi mindent összebeszélgetünk; S amint összébb-összébb esik a zsarátnak, Lassudik a beszéd, - s többen szundikálnak:

Tréfára fordítom akkor a beszédet, S ha egy kacaj esik, az álom elszéled; Többek közt azt mondom minap a legénynek: Légy katona, öcsém! ha már bevennének!

S míg az anyjok nagyot szörnyűködik rajta: Mért ne, ugy-e, fiam? felel rá az apja; Nem tennél talán ugy, mint hajdan Csik Pali... - Hogy volt az? nem tudná kelmed elmondani?

Hogyne tudnám! hát hogy bejött a francia, - Régen volt pedig már ez a história. - Katonának irták a fiatalságot, Palit is, ki épen huszadikba hágott.

Majd kétségbe esett a Pál öcsém anyja, Fel s alá futkosott erősen jajgatva; Aztán a fiúval hogy mit, mit nem csinált? De az is kegyetlen megvetette magát.

De még az apjoknak se tetszett a dolog, Semmit se szólt, hanem mindig gondolkodott; Elment ide-oda, templomba s gyűlésre, Minden szót meghallott, megfontolt elméje.

‘Már anyjok sohse ríj! szólott végre fennen, Ha már annyiba tölt, a fiu hadd menjen! Kinéztem minden sort, s bölcsen általlátom, Hogy segíteni kell a hazán s királyon.

Köz a baj, a teher mindenre egyenlő, Amikor bántanak, álljunk fel egyenlőn! Lánchordtát; ugy rontsd a fiu kedvét asszony! Magam is beállok még, ha megharagszom!’

»Jaj dehogy eresztem! - az anyja kiálta - Inkább két-háromszáz forintunk megbánja!« ‘Asszony! most azt mondom, hogy fogd be a szádat, Menjen, ha baj van, s ha rá-jött a szolgálat!’

Egy szó sem volt többé. De ha az asszonyról Azt hiszed megnyugszik, amikor már nem szól: Oh akkor hibázol rettenetes-képen... Pali anyjának is más járt az eszében.

A fiú eltünik a házból hirtelen, Fűtől-fától kérdik: nem látta senki sem! Apja boszankodik; anyja sír-rí, búsúl, De titkon tyukot süt s vajas pogácsát gyúr.

Pali megfogadván édes anyja szavát, Az erdőnek vette szépségesen magát: Ott kullog, ott bujkál - s háttal megy utána Mindennap a sült tyuk, a kalács, pogácsa.

Palinak az erdőn igen hosszu a nap, Nagyot-nagyot alszik, meg fel s alá ballag; Unalom az élte, pedig csak ötödik Napja mulott még el, hogy ott börtönködik.

Egyszer hogy ledőlött egy tölgyfa tövében, Sokáig mélázván a kékelő égen: Egy furcsa jelenet ötlött a szemébe, S Pali azt sokáig mozdulatlan nézte.

Hangyazsombék állt a fa tövén, - s iránta Két arasszal feljebb egy lyuk volt a fába; Lenn, apró fekete hangyasereg lakott, A lyukban is, csakhogy veresek és nagyok.

Egy kabócalábat hoztak a feketék Százan is megfogták, ugy voncolták elébb; Egyszer csak leszalad sok veres a fáról, S elveszi a prédát a gyengébb hangyáktól.

S alig hogy bevitték fent a faodúba, Husz vagy harminc-annyin visszajöttek újra; És megtámadván a fekete hangyákat, A zsombéknál szörnyű veszekedés támadt.

Bele csimbajkodott mérgesen egymásba, Csikart a lábával, harapott a szája; Néhol pedig tíz is egy csomóba ragadt, S hömpölygött fel s alá, mint egy kis gombolyag.

Ha a feketét a veres megkaphatta: Vékony derekában kétfelé harapta, S a fekete, ha már nincsen is hátulja, Fejét a veresnek oldalába fúrja.

Van nagy zavar. Egyik birkozik, a másik Futva viszi féltett kis fehér tojásit; A győzelem ide meg amoda hajlik; - - Csakhogy a lárma s a jajgatás nem hallik.

Nézi Pali, nézi... a nagyobb erőnek Enged a fekete, a veresek győznek; Nézi Pali, nézi... egyszer csak felpattan: Teringettét! hát már mind megölni hagyjam?

Ezzel a kezébe kap egy kórószárat, S a földhöz nyomkodván véle a hangyákat, Ugyancsak öldösi, de a vereseket... El-elmondogatván: nesze, nesze neked!

Ezeket mivelvén: már régen megette Állt egy öreg ember; de észre nem vette; Erdő-kerűlő volt, vagy olyas valami... S ekkép szólítá meg: mit csinálsz te Pali?

Pali hátra-nézett s elszégyelte magát, S az öreg folytatá: Fiam, Pali, no látd! Minek öldösöd te itten a hangyákat? Hát nincs ellensége elég a hazádnak?

Látod a példából: a hangya csak hangya, Mégis a tanyáját egykönnyen nem hagyja! Ott döglik meg inkább, pedig neki semmi Más zsombékot túrni, ujabb tanyát lelni.

Fiam! tudd meg: neked nincs több egy hazádnál, Ezen tul mindenütt koldus gyanánt járnál! Hazafi, polgár vagy, s mint ilyennek szégyen: - Fegyvert nem ragadni, hazád szent ügyében!

Hazáért, királyért sok ezrén felálltak, Hogy az ellenségnek vethessének gátat; Fel hát, édes fiam! fogj kezedbe kardot! Ha a kis hangyánál magad feljebb tartod!

Az öreg folytatná tovább a beszédet, Amelyből Pál öcsém már eleget értett; Hanem már a fiú tul-jár ungon-berken, Ugyan fogott-e a szép szó rajta, vagy sem?

Pálékhoz az öreg később befordúla Nem látta a fiút, kérdést tett hát rúla; S elmondták: hogy az biz se kérdett, se hallott, Csak felszedte magát s katonának állott.