Ősszel születtem én, tavasz leend,
Mikor reám esteledik!
Sárgult falomb állott bölcsőm felett,
Koporsóm majd rózsák fedik!
Ah, amikor jövék: örömtelen
S hideg tél halvány arca vára!
S bucsúznom akkor kell, midőn jön a
Tavasz virága s langy sugára!
Ah, most is ilyen az én életem!
Vágyam hajt, kerget untalan,
Mi boldog tudnék lenni, Istenem!
S ki vagyok most? Boldogtalan!
Akkor jőnek elkésett örömim,
Ha majd keblem kihült, kiégett...
Addig jertek, mig késő nem leend,
Siessetek, kedves vendégek!
Ősszel születtem hervadt lomb alatt:
Rózsák között múlok ki majd;
Derűlj, vigasztalódjál szenvedő,
Fojts el könyűket és sohajt!
A gyermek boldog, - hervadt lombbal is
Eljátszik, elmulat kedvére;
S boldog, kinek pirosló rózsa jut
Az élet halvány estvelére!