Nyugszik a nap. - A lugasban Kettecskén beszélgetünk; Lábainknál, a homokban Játszadoz kis gyermekünk.
Borúl a táj, ködlik a tó S a part, melyet habja mos; Csak a magas jegenyefák Sudara még aranyos.
A zöld halmot, szürke bércet Mély sötétség zárja már; Szűkebb szűkebb udvarával Összefut a láthatár.
E lugas a nagy világból Mindaz amit láthatunk; Egész világ ez minékünk: - Mind a hárman itt vagyunk!
Megenyhűlt a nap hősége, A lég könnyű, lágy-meleg: Hull a harmat, illat árad, Virágbimbók feslenek.
Mint a csendes éji szellő A virágos bokrokat, Mely a lelket hajtogatja: Szelíd, szent a gondolat.
A nyugvó föld alkot, éltet, Keble rózsákkal tele, Mint anyának álma közt is Emlőin függ kisdede.
Oda-fenn a csillagos menny, - Oh azok a csillagok...! Lelkünk e szép nyári estén Rajtok úgy elandalog!
Jer, jer! hajtsd le vállaimra, Hajtsd le hívem, a fejed: E tündér-szép nyári éjet Hadd virasszam át veled!
Szerelmednek horgonyával - Mint hajót a tengeren, - Lelkem álma örvényének Bizton által-engedem!
Belefáradt játékába, S elaludt a kis gyerek; Kacaj támad kisded ajkán... Most is játszik, enyeleg.
Félve állnak őrt felette Szép reményünk, gondjaink: - Ah, egy kisded sír felett már Szomorú fűz lombja ing!
Ő, ki nyugszik anyja keblén És pihegve rá-simúl, Te, ki tartod karjaid közt, S átmelegszel álmitúl;
Én, ki látlak, én ki birlak, És lelkem reng, mint a hab... Ki tudná, hogy hármunk közül Melyik már a boldogabb!?
Jártam a zajos világot, Ösmerem jól csábjait; S a természet lőn barátom, Itt nyugodtam meg, csak itt...!
Tarts sokáig, édes érzés! Jőjj el ismét, boldog est! S én a zajgó nagy világot Elfelejtem örömest!
Cookies on Poetry Cove