A polgár-ünnep víg zaját benn, Beteg-szobámból hallgatom; Zászlók lebegnek, hangos éljen S heves dal zeng az ajkakon.
Mily lelkes nép! a cél nemes, nagy, A honfi-érzés hű, meleg... Oh nemzetem! bízom tebenned, Bizom, de mégis - féltelek!
Birod - megáldva dús erővel - A férfiasság zálogát; A nyujtott vas-kesztyüs maroktól Kezed még vissza nem vonád.
Edzett, erős vagy, - ah, de jó is, Hamar-bizalmas, gyermeteg... Nem a kemény szorítás-, a lágy Simogatástól féltelek!
Harc szült s nevelt; - támadt belőled Sok, sok, ki volt hír- s tettre hős; A szablya s tőr előtted annyi Viaskodásból ismerős.
Osztál vágást, értek döfések, Melyek sokáig vérzenek... Hagyján a sebző fegyver: - a seb- Gyógyító írtól féltelek!
Szörnyű az ég, midőn haragszik S a magasságból mennydörög, Tölgy, szikla reng, - a gyenge szívű Fejét meghajtva könyörög...
Az égnek, nem zord fellegétől, Melyben villámi rejlenek: Hanem mosolygó fénye- s színes Szivárványától féltelek!
A tenger mély s nagy, - messze a part, Hullám, hullámra kél, dagad... Nincs szűnet a kemény viharban, Nyugvásra nincs egy pillanat...
De leng a bárka s van remény, hogy Szünnek, fordulnak a szelek; Hajód, hol könnyen megfeneklik: A rév sekélyin féltelek!
De nem! Te hű maradsz magadhoz Kisértésben, bajban szilárd! Igy léssz felmentve, állja vagy essél, Ha a jövő itélt, birált.
Légy, légy erős, munkálva, s hitben, Se vakmerő, se csüggeteg... Hadd érjen a boldog csalódás. Hogy ok nélkül féltettelek!
Cookies on Poetry Cove