Ne hivj engem ki a mezőre,
Ha elveszett virága, zöldje!
Vagy a gyorsan futó patakhoz,
Mely a bércről hullt lombokat hoz;
Ábránd, öröm, dal messze-széledt...
Közel, távol kinzó enyészet!
Bezárkozván ülök szobámban,
Hogy e bús képeket ne lássam...
S igy is borongok... lázas elmém
A táj sötét rajzát viselvén.