Szerelemnek, boldogságnak
Csendes, kis tanyája!
Hogy elbúttál a bokornak
Ernyős zugolyába!
Jobb is itt, mint a magasban!
Vész van ott, - s az ágrul
Hamarabb hull ősszel a lomb,
Kél, fut a nap s rejtekedbe
Nem lövel be fénye:
Minek is? a boldogságnak
Nincs szüksége fényre.
S mig lakód a bájoló dalt
Fent repülve zengi:
Jobb, hogy ily alant hazáját
Nem gyanítja senki.
Békességnek kis hajléka:
Boldog, aki benned:
Bizalomnak, szerelemnek
Karjain pihenhet!
Ahol este a dalos pár
Összebúva szépen:
Álma a nap gyönyörének
Lágy viszhangja lészen.
Mennyi, mennyi édes álom,
Milyen tiszta hűség!
S hozzá, mint a kis család nő.
Mily öröm vegyűl még!
S ha ártó kéz bolygatott meg,
A vész összetépett:
Féltő, hű gond orvosolja
Károd, szenvedésed.
S ha feletted végre a zöld
Sátor össze-omlott:
Ölt magára kikeletkor
Ujra zsenge lombot.
Boldog, akit hívsz öledbe,
Boldog aki benned
A hűségnek, bizalomnak
Karjain pihenhet!
- De pirúl az ember arca,
Sorsodat ha látja:
Szerelemnek, boldogságnak
Csendes, kis tanyája!