Midőn leszáll a csendes éj És minden élő elpihen: Egy titkos, láthatlan világ Van ébren néma csendiben.
Lágyan susog a levegő... Megrendül a tavon a hab; Ott szellemek suhannak át, Itt viztündérek játszanak.
Bolyongnak a kisértetek... Sirjából a lidérc kikél: Száz Rémke futkos, birkozik Az éjnek csillagfényinél.
A lég finom, vékony ködén Táncolva lejt a villipár; Elhagyja a virág helyét S a kertben látogatni jár.
Midőn leszáll a csendes éj És minden élő elpihen: Egy titkos, láthatlan világ Van ébren néma csendiben.
A kert ifjú virági közt Búbánattal jár a király; A többi csak úgy örül, enyelg... Csak ő, kinek mulatni fáj!
És felkiált: mi haszna, hogy E szép népen uralkodom: Ha szívem egyhez sem köti Közel viszony, hőbb vonzalom!
Ah, mennyi szép virág! gyönyört Mosolyganak rám ajkai! Előttem kedves mindenik: De - nem tudok választani!
Ki légyen nőm? ki ossza meg Királyi székemet velem? Ez a kérdés, ez a kétség Terem gyötrelmet lelkemen!
Igy a király... s jön egy virág, Olyan sugár, olyan deli... Fejével int üdvözletet, De arcát ködfátyol fedi.
S szól a király, kit érdekel Az ösmeretlen szép virág: Ki vagy, ki vagy...? s ha megvirad: Mi jelről ösmerek reád?
És meghajolva nyájasan, A szépnek ajka nem felel; De megcsókolja a királyt S az éj ködében tűnik el.
Kérd a király... s kérdésire Nem tud felelni senki sem: A csókot érzi ajakán Oly égetőn, oly édesen...!
Elveszti álmát, nyugta nincs, A sziv titkon, de már szeret... Akkor meglátja ajakán Ezen titokteljes jegyet:
Cookies on Poetry Cove