Fejlő virágait,
Napkeltekor, nap alkonyán
Hű gonddal öntözé
Csergő patakbul a leány.
Rózsái díszlenek,
Élet mosolyg virágirúl;
S a lány arcúlatán
A legszebb rózsapár virúl.
Elmúlik a tavasz,
Forró nap járja az eget;
Ujító csepp után
Sok hervatag virág eped.
S eljő a hű leány,
Szép arca, mint a hó, fehér,
Bágyadt virágitól
Az ismerős csermelyhez ér.
S eltűnt a csörgeteg...!
Helyén forró, halvány homok;
A part is szintelen...
- Kertészleány úgy mosolyog!
Hideg az a mosoly...!
Esthajnal-fény a fellegen;
A halvány arc beszél,
S a szívben a bús sejtelem.
Még egy hő nap foly el,
S jövén az est: borúl az ég,
Éled halom, mező
A hűs csepptől, mit szomjazék.
És a virágsereg
Mosolygva ég felé tekint,
Cseregve jön, szalad
Az enyhadó patak megint.
De kiterítve már,
S alszik a szép kertészlány,
Kedves virágiból
Koszorú van a homlokán.