Tűrjek még tovább is? nem! holnap megszököm! Hadd vesszen mindenem, tűzhelyem, küszöböm... Ez biztos lakozást úgy se nyujt már nékem, S hatalmat vesz rajtam annyi ellenségem.
Kik, mik? Nevöket is említem nagy-félve. A sok gyűjtő, szedő, kérő s több-eféle; Meglopnak, rám törnek kifeszített ívvel, Nem kézív, de az is gonoszúl veszít el.
Mindig, mindig fizess, alapíts, adj, segélj! S tudják szóval: szent cél, s az áldozat csekély... De nekem nem elég a köszönöm-kamat, Féltem a huzástól pénzemet, fogamat.
Nem oly régen történt az én megromlásom, Hogy igy vagyok, eme keserves rováson; Mentve volt e kegyes csapástól a házam, Attól hermetice magamat elzártam.
Azt, aki kérni jött, kéréssel előztem, Kárvallott, káromról hallott panaszt tőlem; Köszvényes volt? engem a nyilalás szúra, És békével elment... Hasonszervi kúra!
Ha láttam, hogy jön a legátus, vagy barát, Nyakamba keríték valami rosz harát; Eléjökbe mentem; s míg mosolyogtam titkon, Sajnálkozva mondám: nincsen az úr itthon!
Lutherék, Kálvinék legyenek áldottak, Hogy egy tudományban meg nem állapodtak! Így bár melyik részrűl került az egyházfi: Ez vagyok... az vagyok... el tudtam odázni.
Ki jól rejtőzködvén, jól élt: az én voltam, Nem adtam, nem kértem, nem forogtam szóban; Hanem jött a csapás, még pedig egyszerre... El valék árulva, fel valék fedezve!
Nem tudom: ki által történt ez, s miképen? Versirást nem űzök, nem jött ki arcképem; S im Pest- s Bukarestben ösmerve van most a Jóczik neve, címe, lakhelye s a posta.
S özönlik ív s levél, - szakasszunk fel egy párt, - Ösmert buzgósága... no hiszen csak azt várd! Más: jótékony album, tűz, víz, sáska ellen, Tiszta jövedelme... a zsebedbe szellen!
Barátim unszolván: ím ez elmezsengék! Hadd élvezzék azok, akik úgy esengék; Rég érezzük híját egy toronyórának... Biz azt én is érzem, - jó lesz, ha dudálnak!
Harangot öntetünk, orgonát hozatunk; Erdőt, nádast irtunk; csatornát vonatunk, Mert malmunk van, de víz nincsen a zsilipen... Mind szép lesz, mind jó lesz, - az Isten segitsen!
Hát ez mi? bő s hosszú, - fogadjunk! pap írja; Csupa kenet s locus, - szinte fog a zsírja; Próféták szelleme, szentek szava, vére, Be könnyen is ütnek ma kótyavetyére!
S mit a posta-iszák ilyen rémitőn önt: A levél gönggyé nő, majd csomag lesz s bőrönd; Kép, naptár, könyv... s minő szép szóval kisérik! Summája: hogy mindezt eladottnak nézik!
Végre a bőröndnek keze nő, meg lába, S ember képében lép a lomos szobába; Levelét rejtélyes arccal pótolja ki; Bujdosó... számüzött... egy hires valaki...
Íme a segélyív... hadd lássam!... hm! kérem! Méltassék leülni; itt a bőrös székem! Mert mégse tréfaság, modor, ábrázat, hang, Mind erős bizonyság: itt nagy férfi lappang.
S megyénk legjobbjai segélték emberem, A nevet s kézirást nagyon jól ösmerem! 10, 50, 100 forint... engedelmet kérve: Husz pengőt csusztattam én is a kezébe.
Bujdosó nagy férfi! ha még megkaphatlak: Tudom, hogy melege leend a hátadnak! A gaznép! az minden cselt, utat jól tud, lát: - 1, 5, 10-hez maga jegyzett egy-egy nullát!
Ily dolgokat érünk! most különös láz van, A sok húzás-vonás, »nyomúl csatárláncban« Mintha bizony ugy is, - hogy veszne a magva! (Kinek? minek? a lap itt be van szakadva.)
Uszoda, vivoda, kóroda, szálloda, Képezde, zenede, - adj ide, adj oda! Könyvtár, képtár, magtár, annyi tár markot tár: Im, válassz, ha tudsz, hogy melyik vízbe halj már!
Az épitő, mint az írásból is látni, Hajdan leült elébb pénzét megszámlálni: Ma nem vetegetik: mi mibe kerülhet? Bírja még szusszal a jámbor könyörűlet.
Hottentotnak orrát fóka elharapja, Müncheni sörház lesz víznek áldozatja, Meggyúl a krinolín szeles ballerínán! - S... emberiség mozdúlj! ez gyors segélyt kíván!
És panasznak, zsémbnek Nincsen hossza, végi; Szent-iványi ének... S nem is írom én ki.
Azt se: mit tanácsolt A futásnak éje? Úta: hová s hogy volt? Maga hadd beszélje.
Itt vagyok, ahol még sohse voltam: Pesten; S vele már is eltölt mind lelkem, mind testem; Ember legyen bárki, hogy meg ne csábúljon... - Gonosz fátum kisért már jövet az úton.
Gyorskocsin utaztam; ültünk rajta hárman: Én, egy pap, meg egy nő; szép, hallgatag s gyászban; Ki ő, mi ő? hol jár ilyen képpel s korral? Megtudtam, szólván az ügyes konduktorral.
Árva s vagyontalan;... N. hősnek leánya, Segélyt nem fogad, - de van egy briliántja... Minek mondjam tovább?... jaj nekem bolondnak... Kit réz- s üveggel oly gonoszúl befontak!
Későn érkezénk meg; - bérkocsit kiálték! - - Oh csak másnap sült ki az átkozott játék! - Soká vitt, sokat kért a kocsis, - fizetem... Hát a korcsma ott van a másik szegleten!
Majd szállást fogadván jó távol és félre: Üdűltem, - senki és senkit nem ösmérve; Nagy város: nagy erdő; mi egy ember s egy fa? - Tegnapi szép remény oh mint füstbe megy ma!
Elért, elért, mitől otthonról futottam: Oh én eső elől csorgásba jutottam! A pénz-kiszórásban itt lehet csak részed, Ahol a koldulás kitanult művészet!
Otthon kértek sírva, kalap véve, rongyban: Itt kérnek mosolygva, kesztyűsen, bársonyban; Asztalnál ív kering, szorgosban, mint a tál, Itt adj! amott mindegy: adtál, vagy nem adtál!
Tekintélyes férfi s delnő kerül eléd: Bizony megszaladnál, ha nem szégyenlenéd; Hanem a torturát ki kell állnod végig, - S hej, hamis modoruk van ilyenkor nékik!
És így megy mindenütt, utcán és estélyen, Fördő-, szinház- s zöldben, ember ne reméljen! Im, ma, asztaltársam, kit én másnak véltem! Félrehí;... könyvet írt... és fizettet vélem!
Ott hagyva a rongyos korcsmát nagy haragban: Magamat a Körbe rögtön beirattam; Elegáns nép: s mindjárt akadt ösmerősöm, Időmet itt nóbel mulatságban töltöm!
Örűltem, hogy épen nagy vadászat készűl, Invitálva levén magam is vendégül; Mulatság és ingyen... ah már fordul sorsom... S másnap künn voltunk a sík pusztán, a sporton.
Gyönyörű reggel volt, - a tájék megéledt, - A népesült tanyán víg mozgás, zaj s élet... Itt lovat nyergeltek, ott ebet córkáztak: Repesett a szive sok boldog vadásznak.
Magam is örülvén, kiszalad a számon: Dicső, dicső! s nekem, ki először látom! Ugy!? szólt egyik kutyász s végigmért mosolygva; Én nem láttam semmi roszat e dologba’.
Kezdődött és folyt a nagyszerű vadászat: Nyúl ugrott fel s erre száz eb neki lázadt; Száz eb és hatvan ló, lovas ugyanannyi Kezdett a nyúl után szörnyűkép rohanni...
Jól forgott a füles; egy óra, két óra...! Sántult ló gazdája felpattant más lóra; Jobbra... balra... vissza... tüskén, bokron s árkon... Körűlte... utána... par force... minden áron!
Ebgomoly képződik... megvan! ah!... lehetlen! Öröm s villanyos fény gyúlad a szemekben; Kéz törik, láb törik, ló s embertag marjúl, Eh, szót se érdemel... hanem a nyúl... a nyúl...
És ott feküdt a vad, - körűlte a falka, - Nyúl, valóságos nyúl...!! Megvan füle, farka... S a mosolygós ember lemetszvén a farkat, Felém indul vele, - vajjon mit akarhat...?
Megsúgja szomszédom a lovagló sorban: Vegye el s fizessen tíz forintot gyorsan...! Nevetség tárgya lesz... ne nézzen oly görbén... Elő a tizessel... ez itt szokás, - törvény!
Elveszem az izét, s míg forgatom, nézem: Az a kutya-ember elteszi a pénzem... Oh, számomra sehol sincs hát menedékhely! Van mindig ki húz, nyír, van ki koppaszt és fej!
Ugy kell neked Jóczik! A hátad borsódzik Az adakozástúl; Emberség s becsűlet,
Amit kiván tőled: Megvonod galádul. Rest többet fáradjon, Fukar többet adjon:
Büntetés ez s jól van! Aztán hol járt, mint járt? Megolvassuk mindjárt E hires naplóban:
A drága fővárost odahagytam végre... Vasúton voltam már, utam Bécsnek véve: A vaggonban nyájas tisztes úr ült mellém, Beszélgettünk; - gyárnok, vagy bankár, ugy sejtém.
Tárgy volt: szesz, vas, kőszén, cukorgyár stb., - Valamit bolondul találtam kiköpni... S hogy à propos: láttam a mozdúlatárúl... És kisült: hogy sensal s actiákat árúl!
Nem kell tovább vasút; már tornya is látszott: Mégis alig hittem, hogy elérjük Vácot; Hol, - mely épen indult - gőzhajóra szálltam, Izzadtam, lihegve, - boszúsan s ziláltan.
De itt is azonnal kedvetlen hírt hallánk: Azt, hogy egy gépfűtőt képen csapott a láng; Szegény!... s egy philanthróp segélni kivánja... Ég-, föld- s viznek most ez divatos járványa.
Átkozott hely ez is, olyan mint a másik! Maradnom kellett a közel állomásig, Hol a partról mondám: sülyedj el miattam! S pénzem, kicsibe mult, hogy meg nem sirattam.
Fuvarost béreltem, - megadva amit kért, - Napjára tartással, huszonöt forintért, - (Gaz tolvaj, ettől se válhattam meg szépen, Váltóban alkudtunk, s követelt új pénzben).
Hová megyünk, uram? Hajts, amerre tetszik! Ott hálunk meg, hová elérhetünk estig! S kisvárosi kocsma kapujának szárnya Nyílott meg előttünk, hogy az éj leszálla.
El voltam törődve s rögtön lefeküdtem, De pokoli robaj indult meg fölöttem; Mi az? hát táncterem, benne pedig bál van: Legyen szerencsénk ott, instáljuk alássan!
Felkelés kegyetlen, mulatság izetlen... De már dühben valék, s fizettem... fizettem; Nagyon megszerettek... meghúztak... megkaptak A dongó-egyletbe, s casinói tagnak.
Z- falvára értünk harmadik nap délre, S oda csakugyan a nyájas sors vezérle; Régi jó barátom, - mint a mult időkben: Karját, szívét s házát nyitá meg előttem.
Biztosan vehetek hát már lélekzetet... És kiheverheti lelkem, mit szenvedett! Nincs kérés, zsarolás, attól védeni fog A vendégszeretet és a vendégi jog.
Maga a szivesség a kedves házi nő; Rend s jólét, - hát szobám csínja, csendje minő! Velem minden lélek megosztja örömit, Oh, mintha nem is most volnék először itt!
...Egy reggel valamit látok a pamlagon, Mintegy oda hullva, vagy vetve hanyagon; Nézem, kiterítem... csinos horgolt paplan... - De mért lettem rögtön ilyen nyughatatlan...?
A kandallón közel papír hever, - hadd lám: Szegény nőrokoné... kijátssza... nyolcvan szám... Tovább az ablakon toll és tintatartó... Értem... mily cselfogás! ez mégis lázasztó!
Esküszöm, nem írok...! s im »benn a reggeli!« Hogy tudjam meg most, ha valaki kémleli: Hány szám van általam megrakva, beírva? - Két szem porzót tettem gyorsan a papírra.
Hogy ment a reggeli? már nem emlékezem, Látásom ködös volt s lüktetett vakszemem; S ködből, zűrzavarból kivált e határzat: Rögtön menekülni, elhagyni e házat.
Az ívet megnézték: a porzó nem volt ott, - Mint kötött rab, kit a véletlen feloldott: Ki és el... ott hagyván e rövid levelet: ,Gyorsan távoznom kell, pajtás, Isten veled!’
Ki s el...! nem az utcán: - a kerten s a bércnek, De zaj költ s késztett, hogy mégis hátra nézzek: S ime emelt karok s kiáltás megettem... Üldöztek... futottam, s meg is menekedtem.
Este lőn, - s bár végkép ki valék merűlve: - Oh! mégsem a miatt rogytam le a fűre; Végem, meg kell halnom...! s szememet bezárám... Jaj, a vánkos alatt feledtem a tárcám...!
Itt végkép megszakad A Jóczik naplója. Hova lett? nem látták, Nincs semmi hang róla.
Tán előkerül még... Azt bajosan hinném; Vagy tán eszére tért: Csuda volna szintén.
Naplóját megkaptam, Ki is adtam híven, - S most, kegyes olvasó, Felkérlek egy íven,
Hogy semmi ne legyen A tréfából hátra: Adj néhány forintot Jóczik sírszobrára!
Cookies on Poetry Cove