Az emberek közt széjjeljárván, A bűntől terhes föld határán: Égi atyjának egy szülötte Isten országát terjesztette,
És e tőle épített, eredt Ország alapja lőn: - szeretet! S melyért az égről földre szállott: Javítá a bűnös világot;
S a szó, ha szent ajaki mondák, Édes volt, mint a méz s orvosság. A mester, Jakab s több tanítvány Jeruzsálem felől jövének;
Holott, idején a páskhának, Nehány napot fenn ünneplének. S hol az ut Bethfagénak fordul, Zajgás hatott feléjök jobbrul,
És látának nagy sokaságot, Mely egy fánál tolongva állott. A Jézus maga felkereste; Ki bűnös volt, s nyomá kereszte;
Most is igy szólt: gyengének gyámja, Vaknak legyen világossága! És járula a sokasághoz, Mely átkozódik, zúg, kiáltoz.
Az ut melletti fügefának Árnyékában ülvén, valának Egy beteg férfiu s bubánat Miatt nyögő asszonyi állat.
Az asszony, hitvestársa nyilván A betegnek! - szólt egy tanítvány. S a férfiú monda hálásan; Nem testvérem, sem hitvestársam!
De az Úr ne távozzék tűle, Ki megszánt s rajtam könyörűle! Idegen lévén Izraelben: Beteg levék és eltévedtem;
S im e fánál fáradtan, éhen Összedőlt alattam öszvérem, S én, nagy sérülésnek miatta Feküdtem félholtan alatta.
Izráel népe, nagy csoportban Haladott el mellettem gyorsan; A páskha-bárány ünnepére Kiki a szent városba tére;
S én kínomban kiálték, szólván: Segitsetek sorsom mivoltán, A Jehovának szent nevében...! S vigasztalást hiába kértem...
Mert ők mondának: az Úr vélünk, De ápolásra rá nem érünk! És ujra számosan jövének, Nők, férfiak, ifjak és vének;
S én kínaim közt fel-felsívék: Nézzétek, elborít az inség! S a csapat szólt: a szent városból Elmaradnánk az áldozatról!
Elepedtem, szóm már megállott, Midőn jött ez asszonyi állat, És ő hozzám járulva menten: Nagy inségemből mentve lettem.
Köntösét szó nélkül eltépte, Sebem kötözgetvén be véle; S amit az áldozatra szánva, Karján vitt elfedett kosárba’:
Elővevé és gyötrő éhem Megenyhitette véle szépen; És cseppjei hüvös kutfőnek, Égő szomjam enyhére lőnek,
S vigasztalási ajakának, Lelkemre nyugtatón hatának. S im most e nép és ösmerősi, - But és könyűt okozva néki, -
Szemére hányják, hogy miattam Nem vett részt a nagy áldozatban... Szemére hányjuk, hogy miattad... - Zugott föl a bőszült, szilaj had, -
Ki nem vagy egyhitű, se’ vére, Nem jött a husvét ünnepére! S Izráelnek szent városába’ Megtisztulást se nyert a kába!
Tüzénél égő áldozatnak, Hol a füst és láng mennybe hatnak; De tán kovászost is evett még! Kövezzük meg... zajongtak ekkép.
S mint szikla tenger hullámábul, A nép közül bátran, szilárdul, A Megváltó emelkedett fel, S a szózat ajkirúl imigy kel:
Ki az közűletek, ki által- Hat a sziklán pillantatával? Avagy a sziv mélyébe nézhet... Hogy ajkán ily kemény itélet!
A törvény mond: hogyha szombatnap Barmod verembe hull, kivonjad! Kik ünnepen szegény- s betegnek Enyhűlést hoznak: jót mivelnek!
S bizony, bizony mondom tinéktek, Kik az oltárnál ünneplétek, S élvén kovásztalan kenyérrel, Imádkoztatok nappal-éjjel:
Bizony, bizony mondom tinéktek: Mind, annyi jót nem művelétek, - S nem vagytok kedves Jehovának, - Mint maga ez asszonyi állat!
Ki vagy te, aki szólsz imígyen? - Kiálta a nép ingerűlten - Avagy tán elhisszük mi néked, Hogy a törvényt megtartni vétek?
Avagy tán elhisszük: hogy annak, Ki ront, mulaszt, érdemi vannak? Talán e meddő, vagy e száraz Fügefáról gyümölcsöt rázasz?
És hirtelenséggel szél támadt, Rengetvén a fügefaágat; És róla, rögtön nagy bőséggel, Megért gyümölcs hullonga széjjel.
Nem szólt a nép s magát megadta Nagy álmélkodásnak miatta. És szólt a Megváltó ismétlen; Utas, kelj föl, s menj el épségben!
Jó asszony, tiéidhez térj meg, Az Ur kegyelme van tevéled! Boldogok, kik e szót megtartják: Nem áldozat, de irgalmasság!
Cookies on Poetry Cove