Skip to content
1817–1868

ISTEN HOZOTT...

Mihály Tompa

Isten hozott fejdelmi pár Egünknek láthatárán - Magasságban, színpompában Két tündöklő szivárvány.

Felségtekben teljesüljön Mit a szivárvány jelent: Vész-borútól a hon ege Legyen mind örökre ment.

Fejedelmünk! koronádban Mit neked az ég szánt, Sok az ékkő: de csakugyan A magyar a gyémánt.

Derült nappalt hozz reája Hogy teljék be fénnyel, Visszaadja, kilövelli Majd ha jő az éjjel!

Dörög a menny, nyög a szellő, Zúg, üvölt a fergeteg, A patak cserg, döng a méhe, A madarak zengenek!

Fejdelmünk! hadd, hogy ha ég, föld, Anyanyelvén zeng, kiált, Azon áldjuk Istenünket, Azon lássuk törvényünket,

És tiszteljük a királyt! Magasan állsz mint dicső nap Mely hint áldást, életet: Kezeidbe millióknak

Sorsa, üdve tétetett. El ne fogják képed tőlünk Kik körűlted forganak: A sötétlő irígy felhők -

Ama jó tanácsurak! Fejedelmünk! biralmadnak párja Ne legyen a tengerig és túlnan! A művészet és az ipar benne

Kegyed által virúljon fel dúsan! Indul már is, - bár egy nagy folyamnak Ez még lassan csergedő patakja, E testület hódolata áll itt,

S iparának zsenge mutatványit Felségednek lábaihoz rakja! S te, királyné, légy jó Nemtőnk, Ki bút könyet eltörül;

Egyik ősed nagy láng-lelkét Nyerd és birjad örökül! Hogy nevedre e szép földön Mit a Tisza Duna mos:

Legyen minden kebel hálás, És minden szem harmatos!

Cookies on Poetry Cove

We use cookies to remember your language preference and — only with your consent — to learn how Poetry Cove is used. You can change your mind any time.
ISTEN HOZOTT... · Mihály Tompa · Poetry Cove