Gyerekségem, ifjuságom Kisérői kik valának: Kedv, remények, fényes álmak; Még csak dél van, és ha már is
Igy oszolnak, hullnak szerte: Ki marad majd este felé? Ki marad majd naplementre? A kedv, e vig gyermek-lányka,
Volt legelső ösmerősöm: Együtt jártunk enyelegve Téli tájon, temetőkön; De borongó, majd komor lett,
Kihamvadt a szem csilláma, Keserű a hallgató ajk, Redők ültek homlokára. Láttam fényes, dús világot,
Szép reményben álmodozván: Boldogságról vertem a dalt Ábrándimnak zengő kobzán. Meredek szirt homlokára
Mutatott fel vágyam újja, És magasra törni, jutni, Lelkem, arcom lángra gyúla. Remény s ábránd oda van már,
A merész vágy lejebb szállott...! Szép, fényes láng, mely nyomán hagy Hideg hamvat, pusztaságot. Minden elmult! Maga is a
Szerelemnek rózsabokra Mintha fogyna illatából... Mintha lassan hervadozna. De a hűség, mint a harmat,
Mely belé az égből cseppen: Szerelemnek rózsa-kelyhét Tartja hosszan, nyitva szebben, A lombatlan életfára
Mint az inda, ráfonódik; Kisérőim elmaradtak... Csak te hűség, kisérj holtig! Mikor a föld gazdag, ifju,
S a ligetben lombos ág van: Meg nem látunk a világtól, - Nem érzünk a boldogságban! De ha minden veszve immár,
S lomb, virág lehull a földre: Ránk mosolygsz a téli fagyról, Életünknek örök-zöldje! Öröm-könnyes szemeinknél
Ott lebegsz, mint a szivárvány; Sebeinkre balzsamot véssz Önnyugalmad s üdved árán; Bujdosó vagy oldalunknál,
S mosolyogva halsz meg értünk; Hidegűlő orcáinkon Forró, tiszta könyben érzünk! Nyájas álmak, szép remények
Elmaradtak lassan lassan, Te vagy vélem, tiszta hűség! Kezeidet csak foghassam: Mosolyogva látom őket
Tünedezni, hullni szerte; Te légy vélem este felé, Te maradj meg naplementre!
Cookies on Poetry Cove