Mégis nagyon furcsa ez a Mai fiatalság! Léha nép! a saru-szíjja Mindig szoros, vagy tág.
Verset ír, - a holdvilágon Bancsalog szemével; Pedig biz az, Isten engem! Igen vékony étel.
Nyakrafőre belé szeret Menyecskébe, lányba; S szép mulatság: mikor elvész Feje, szava, álma;
Lelkét a fakó alatta Majd kifujja éhen... Itt vesződik? mit tud kapni Isten-adta népen?!
Muzsika szól, hejh bubánat, Félre tőlem, távol! S ki-világos ki-viradtig Mulatozik, táncol;
Tölt pohár peng a kezében, Sarkantyú bokáján... Hejh, meg fogja majd fizetni A tívornyát drágán!
Dévajságok népe! nemde Szép arany-szabályok? Felteszem: hogy lesz eszetek Nem hallgatni rájok;
Mert kik igy korpázni szoktak, Boldog fiatalság! A jó bölcsek a mézet már Üvegen át nyalják.
Hogy eltünt a fényes álmak Játszi délibábja: Az unalmas, tört kedélyt az Titkon vérzi, bántja.
Mert nem a fa, aki díszét Szélbe porba szórja, Hanem a lomb és virágok Hullanak le róla.
Hogy szeretni nem szeretnénk: Nincs belőle semmi; Sőt szivünket késő vágyak Szokták tönkre tenni.
S tán szemünk többé a szépet Nem találja szépnek...? Más itt a baj: a leányok Hogy már ránk se néznek!
És megjárná a tivornya, Mint megjárta hajdan; - Köztetek fel-éjszakáznánk Pipafüstben, zajban;
Hanem ez a tréfa szörnyen A torkunkra forrna: Járná a kámforos flanell, Meg a mézes torma.
Virgonc ifjak! egyedül az Fáj bizony minékünk, Hogy életkedv- és erőben Véletek nem érünk!
Irigységből minden roszat Nyakatokba rónánk; - Nem ugy van már mint volt régen, Nem az a nap süt az égen!
Ez már a mi nótánk!
Cookies on Poetry Cove