Ti boldogító szép szemek,
Sugárotok hogy elfogyott!
A zengő ajk hogy megfagyott!
Szív és kebel minő hideg!
Nem értél sok bút s örömöt;
Korán jött élted alkonya,
Hogy légy a sír menyasszonya...
Fehér rózsák fürtid között!
Lehervadt ékes rózsaszál,
Mosolygásod nem ösmerém,
Míg a tavasznak idején
Az életfán virágozál!
Járván az élet útait, -
Nem vendég, szomszéd vagy rokon, -
Por és verejték arcomon,
Fáradt zarándok állok itt!
Megtámasztom vándorbotom,
És összetéve két kezem,
Bánkódom és emlékezem...
S úgy jól esik a fájdalom!
Vándor vagyok; - az idegen,
Korán, korán lehervadott
Fehér liljom, fehér halott!
Megcsókol, és tovább megyen.