Ha a jó sors rám bizta volna:
Halmon leendett én lakásom,
Ahol repkény nő felfonódva,
Fagyal s vad rózsa nyit rakáson.
A háttérben bérc, vár-rom, - erdő,
Mely szép, mely véd észak szelétül; -
S hol már kiesb, a föld, fa termő,
A hegy nyájas dombbá szelídül.
S hol a berek hűs árnya rejt el,
Búg a galamb, - fenn vércse héjáz,
Patak foly s szökdös lágy csörejjel:
- Ott állna a csinos fehér ház.
Ha most, - elől kezdvén - lehetnék
Életpályám s jövőm urává:
A célra más irányt követnék,
Hol a futót nyert pálma várná.
Eltünve a csoport köréből,
Mely zúg örök vásári zajban,
S menten a hívatal nyügétől:
Várna munkám, dijam, nyugalmam.
Csak szent s nagy eszmék lánca kötne
S bizván a jó Isten kegyében:
Pályámat én - nem vágyva többre -
Igy futnám meg szabad-szegényen.
Ifjúságom, ha visszatérne,
Bálványiért hogy újra küzdjön,
S ama gyors láng, mely véget ére,
Csapjon fel még a hamvas üszkön;
S ekkor kisértő bájjal, e föld
Mindannyi szépe rám mosolygna; -
S mondván sok édeset, hizelgőt,
Epedt pillantás ostromolna:
Az én szivem nem ejtené meg
Hatalma e tündéri bájnak;
Éltem szelíd, hű társa! téged,
Megint téged választanálak.