Hüs kutfejek csorgóinál
Ülök hallgatva, egyedül;
Lelkemre barna fellegárny:
A mult emléke nehezül.
S fájdalmasan elgondolom:
Mi boldog ember, akinek
Keblét lángok nem égetik...
- Hanem, mint e forrás hideg!
Elgondolom: mi haszna volt
Nemes tüzednek, oh kebel?
Hogy lángjánál tenéleted
S boldogságod perzselted el!
És felsohajtok csendesen:
Hideg forrás, hideg patak!
Fagyasszátok meg keblemet...
És koporsómig áldalak!