FEJÉR KATI.

Lányok, lányok, szőke, barna lányok! Egy szavam van, ha meghallgatjátok! Elbeszélem, ha szépen megkértek, Fejér Kati történetét néktek!

Helyes egy lány ez a Fejér Kati, Beh is jól jár vele majd valaki; Ki elveszi, annak a házába Vele megy be az Isten áldása.

Istenfélő, jámbor mindenképen, Apját, anyját megbecsűli szépen. Sütni, főzni, szőni, fonni nála Nem tud jobban három falu lánya.

Örömemben meg is ölelnélek, A farsangon meg is esketnélek, Ha ti is mind ilyenek volnátok... Mivelhogy én pap vagyok ám, lányok!

Hanem menjünk rendesen a sorján. Jó Katinak irígye volt sok lány, Azért volt a lányok irígysége: Hogy a legény mind Katit dicsérte.

Tudnivaló, meglátják a szépet, A takaros, szép fejér cselédet; Őtet is bár dugdosta az anyja, Megakadt a legény szeme rajta.

A legények közűl Barna János Kopogtatott leginkább a házhoz; Jó fiú volt: szüléje se bánta, Kati se volt rosz szívvel eránta.

A faluban volt még egy más legény, Ki Katiért majd elveszett szegény; De szerelmét nagyon eltitkolta; Árva Ferenc, a nevérűl mondva.

Jó móddal volt pedig Barna Jancsi, De Ferencnek se tücski, se hajtski; Jancsi derék, a lépése kényes, Ferke szegény, nem igen személyes.

Tudta Kati, észrevette rajta. Hogy Ferencnek búja van miatta. Szánta, de hát nem tehetett róla, Mert hisz kettőt hogy szeretett vóna!

Kapva kap a szón az asszonyember, Pedig a szón elindulni nem kell! A faluban minden azt beszélte, Hogy Katit már Jancsi meg is kérte.

Lehet is, hogy volt valami benne, Hanem biz az eltört ám egyszerre! Kitudták a háztól Barna Jánost, Kati pedig máshoz megyen már most.

Csapodárnak Katit se tartsátok, Jancsit se kell sajnálni, jó lányok! Mit ér az ily anyámasszony-legény... Hanem menjünk tovább az esetén.

Tudjátok azt, hogy most a vadrácok Háborgatják szép Magyarországot; Parancsolat jött a vármegyétűl; Kardra! kardra! gyáva ki nem készűl.

Fel is csaptak szépen a legények, A hazáért meghalni is készek; Árva Ferenc volt az első, aki A helységben legelől állott ki.

Barna János, hetyke legény! hát te Tán meghaltál, hogy még sem álltál be? Dehogy halt meg, dehogy halt meg, gyáva! Az inába szállt a bátorsága.

Más legénynek keskeny most az utca Háta megett kilenc cigány huzza; Jancsi pedig kimenni is átall, Lopva néz mást a görcslyukon által.

Látta Kati a bátor Ferencet, Bátorsága neki nagyon tetszett; Jancsi dolgát pedig szégyenlette, S imígy szólott hozzá akkor este:

‘Ugyan Jancsi az Isten nevére, Önkéntesnek hogy nem álltál még be! Kicsúfolnak s nekem fáj, ha hallom, Ugy-e elmégy? eredj el galambom!’

»Hová beszélsz, a Krisztusra kérlek! Szeretlek, oszt itt hagyjalak téged!« S a mentségnek nem volt hossza-végi, De nem hagyott békét a lány néki;

‘No, ha szeretsz, ép azért menj, látod! Verjétek el azt a csunya rácot, Mert idejön s a nyakad elvágja, Vagy engemet elviszen rabságba!’

»Lesz ott ember, csak ne is szólj róla!« ‘Ha lesz is, de véled még több vóna! Ki jó polgár, elsőbb most előtte A hazája, mint a szeretője!’

S azt felelte Jancsi utoljára, Nem megy, inkább a kezét elvágja; »No, ha nem mégy, ide se jőjj többet!« Monda Kati s nem is szólott többet.

Búsan bement, becsukta a kaput, Reggelig rítt, egy cseppet se aludt; ‘Úgy is maradj itthon szégyen szemre, Rád se nézek!’ - monda keseregve.

S Barna János itthon maradt szépen, De csúfolták is úton-útfélen, A gyerek is kiabált utána, S nótát csinált rá a falu lánya:

- Barna Jancsi derék egy katona, Sás a kardja, fűzfagaly a lova; Zab taréja, szalma sarkantyúja; Jobb volna, ha az ágy alá bújna! -

Szomorú volt a Jancsi világa, Oda van a becsület, a mátka S az alatt azt írják az ujságok, Árva Ferenc hogy veri a rácot.

Magasztalják, dicsérik Ferencet, Kati apja még olyat is ejtett; Hogy ha megjön: lányát neki adja. A lánynak is nagy az indulatja.

Hogy megírták ezt neki levélben, Szegény majd elveszett örömében; És azóta mégegyszer vitézebb, S írnak róla még több jót meg szépet.

S a táborból minden órán várják, Elkapja a falu legszebb lányát; Jancsi pedig... de ne szóljunk róla, Jobb volna, ha régen meghalt volna.

Lányok, lányok, szőke, barna lányok! A jó legényt vissza ne ríjjátok! Rosz fiú, ha nem elsőbb előtte A hazája, mint a szeretője.