Szól a harang, - kapui az úr házának
Az ájtatos hivők előtt nyitva állnak;
Itt gyógyul ki a beteg sok titkos sebbűl,
Könyet ejtvén, imádkozván, megkönnyebbűl.
Hogy nem térsz be ide te is, embertársam!
Vagy jobb neked imádkozni más egyházban?
Ahol hozzád rokon s vér nem közelíthet,
Kiknek láttán háborogni érzed szíved!
Hejh, kifordul ma-holnap a föld alólad,
Elmennél úgy, hogy szivedben meg ne oltsad
Rég füstölgő üszkét a rút gyűlöletnek?
Kibékülnél bezeg majd ha eltemetnek?
Jőj be, jőj be! itt van a nyáj, kit legeltet
Maga az úr kies mezők s vizek mellett;
Holott édes szó hallatszik, tiszta fény süt,
Jobb itt egy nap, hogy-nem ezer nap egyébütt!
Istenével ki szívesen lenni áhit:
Elfelejti az életnek balgaságit;
Ha leborulsz buzgósággal, meg nem látod:
Ki ül melléd? ellenség-e, vagy barátod?
A gyülölség két élű kard, gyilkos fegyver,
- Te is sérülsz, ha mást azzal kezed megver, -
A lélekben élő féreg, öröklő seb,
Jaj, akinél a szeretet nem erősebb!
A méregfa lombját ősszel elhullatja,
Megverdik a fenevadak bősz fajzatja;
De ki úgy tud haragudni, és szivére
Ugy ránőtt a gyülöletnek száraz kérge,
Hogy ajakán e szép szavak ki nem jőnek:
Megbocsátunk az ellenünk vétkezőknek,
Lehet annak templomod bár Jeruzsálem!
Imádsága sohsem nyer ily választ: Ámen!