Csendes boldogságban, megháborítlanul Élek én kebleden, tiszta, szent természet! Édes örömökkel jőnek meg perceim, Mint a megrakodt méh, mely hoz édes mézet.
Együtt kelek fel az énekes madárral, Járok a mezőben, az illatos réten; A szálas vetések csendes szük utcáin, Hüs reggeli szellők találkoznak vélem.
Csergő patakoknak sürü bokra közűl Nézem a gerlicét s a vadgalambokat, Aztán bejárom a meredek hegyoldalt, A csendes erdőtáj hűs árnyékban fogad.
Majd ujult kedéllyel kis kertembe térek, Nézvén a virágot: teljes lesz-e vajon? Ezt beoltom, amazt megöntözöm, nyesem, Lehullt indáikat helyre igazgatom.
Igy száz apró kedves foglalkodás után, A nap forró heve hüs méhesembe int; - Munka s elmélkedés éltem barátai, - És ottan is ujabb öröm vár rám megint.
Társalgok a régi világ bölcseivel, Kik nagyok lettek a természet kebelén; S mig lelkem átmereng éltök- s eszméiken: A boldog aranykor tün messziről elém.
Avagy előveszem kedves költőimet, Akiknek lelkökkel az én lelkem rokon; És mig édes ábránd karjába sülyedek A szivemhez szóló képeken, hangokon:
Egy nyájas szellőcske bélopózik hozzám, Könyvem elfordítja, szememet bezárja... Lágy szendergés lep meg, melyet odacsalt a Szellő és a méhek altató dongása.
S mint alvó kedvesét megleső menyasszony: Rózsafő nyulik be hozzám a nyiláson; És lelkem meglátva s himet varrva róla, Tündér képeket mutat boldog álmom.
Felébredvén, hivom lelkem játszó társát, A láng képzeletet, ki felrepül velem, Meghordoz s visszahoz, mereng... dalol... szeret, Mig az esti harang megkondul csendesen.
Haza kolompol a nyáj a legelőről, Elűl a csicsergő madárka jó korán; Este van... megszólal s lágy furulyahang, Mely kin- s boldogságnak jól esik egyaránt.
Ködfátyolképe a multnak kitárul, S annyi régi rajzok visszatérnek rája; Emlékezés nélkül mi volnál te, oh sziv? Beszédes hurjától megfosztatott hárfa!
S édes áhitattal keblem megteljesül, Este ugy ellágyul, olyan jó a lélek! Megengesztelem, akiket megbántottam, Akik megbántottak, velök megbékélek.
Ábrándim közt végre megnyugvás borít el, S mint a gyermek, akit elnyomott az álom Imádsága felén, összetett kezekkel... Csendesen elalszom csendesen nyoszolyámon.
Cookies on Poetry Cove