Mondják: kisebbedünk, fogyunk! Igaz-e? Nem
Sőt mind nagyságosak levénk nagy hirtelen.
Áhítom a kitüntetést, - dicséreten kapok,
S imé a sors büntet, hiút: dicsérnek a lapok!
Fel is vették, le is tették: - a bohózatból elég!
A szót, érzést, mint a köntöst, a lomtárak elnyelék,
Kinek nincs más, benne egy-két árva delnő fanyalog...
Nők istene, divat! nézz ránk, hadd maradjunk magyarok!
Hajdan labda s tekje volt játékszer; - már ma
A gyermek kezében az: regény és dráma.
Az, mi könnyű egynek, nehéz a másiknak, és viszont,
Benned az éhhalál, bennem a koldulás költ iszonyt.
Szem-bekötve tart vala éles szablyát s mérleget;
Amaz ugy van mostan is, - e kettőnek vége lett.
Ide, oda, mindenüvé adsz, - kezedből morzsa húll,
Innen, onnan, mindenünnen hálát lesel kamatúl;
Egy oltáron lobogtasd a szétszórt, apró lángokat,
S ne várj semmit, - és kedves lész áldozó és áldozat!
A kritika irt, nyes, tép, vág, - és buján nő, hajt a gaz,
Melyik szűli a másikat, - kérdés - ez-e, vagy amaz?