ÉNEKEK.

Oh jertek a reggelnek idején, Szent buzgóságnak szárnyai, Ragadjátok lelkünk a menny felé, Hová ugy óhajt szállani!

A fényes nappalnak láttára Hevülvén tisztelet s hálára, Hadd buzogja ki, amit érez: - - - Oh vigyétek jó Istenéhez!

Mint a világon széjjeláradott Az élethintő napsugár: Isten! jóságodnak malasztitól Megteljesűlt a földhatár!

Jó atyánk! hű szerelmed látván A földön s a lelkek világán: Keblünk, mint a patak megárad, S kiöntjük néked hő hálánkat!

Világosság hatalmas Istene, Ki a reggelnek ura vagy! Ki adsz a földnek fényt és harmatot: Fényt s harmatot lelkünknek adj!

A halandó szem messze nem lát, Küldd hozzánk a szent hit világát! S erénynek harmatja csillogjon Lelkünkben, békés olajágon.

Hálaadásnak szent oltáraként Piros tűzben ég napnyugot; Oltárrá váljatok mi szíveink, S lobogjon hálalángotok!

Isten! hű karjaid vezérlik Az embert a nap lementéig; S felette áll az éj fekete Szakán angyalid őrizete.

Egy áldásteljes nappal újolag Meghosszabbítád életünk; Jóságodtól jött béke és öröm, Tied hálánk, dicséretünk!

Kit közülünk bú-bánat ére: Irt nyújtál szívének sebére, Az árvák könnyeit te látád, Tudtad az özvegy sóhajtását.

Csak benned bízunk hát ez éjen is, Ki nappal jó atyánk valál; Oh Isten, őrködjél erőtelen Teremtésidnek álminál!

Hadd nyúgodjék meg testünk-lelkünk, S engedj békességben fölkelnünk! Vagy ha eljösz értünk az éjen: Add, hogy csendes halálunk légyen!