A tavaszra gondolj télben,
Öröm közt a bus napokra:
Szirtes uton járj merészen,
A rózsák közt óvakodva,
Jó a völgyben, szép az ormon:
Szállj magasra, ah de ritkán!
Vágyad inkább legyen otthon
A szűk völgyben, mint a sziklán.
Búbaj közt is szép az élet!
Virágért a tüskét tűrd el...
Vedd, mint sorsod közli véled,
Az édest a keserűvel!
Borong az ég, majd megkékül,
Mosolygás a köny testvére;
Ne várj élvet árnyék nélkül,
Ne is búsulj nem remélve!
Igy alant, fent, - fényben, árnyban:
Állj mosolygva, állj szilárdan!
S meg ne sirass, meg ne bánj
Semmit, semmit oh leány!
Ülve az őstelken, hol rád fény és öröm árad:
Védd, gyarapítsd, - s díszét még magasabbra emeld!
És kik az első fát olták s letevék az alapkőt:
Őseid emlékét áldani el ne mulaszd!
Jó s balsorsról minek szóltok!?
Mennyit szenved? Milyen boldog?
Magán áll az emberen;
Ég, föld vidúl, - s bús a nárcis
Mig a füge a sziklán is
Édes gyümölcsöt terem.