ELŐRE.

Kiütve a zászló...! alája Hazám hőslelkű gyermeki! Kiütve a zászló... de most nem Békés szellő lebegteti,

Hanem mintha megsértve volna, Haragosan csattog, lobog; És rajta érkező csatáknak Viharja ver vérszín habot!

Ti tudtok víni, győzni, halni, Apáitok példájakint; Megbánt az, aki jog- s hazáért Véráldozatra nógat, int.

Hisz a héja is megverekszik Rövid lakásu fészkeért. E földbe ősi nemzet-éltünk Terebély fája vert gyökért.

Mi szép szabad hazában élni, S meghalni érte bátoran! A harc hevétől izzó szíven A halál gyorsan átsuhan.

Nincs fájdalom...! s a hős kebelnek Végső, nyugott eszmélete: Derült esthajnal, mely a pálya Végén aranylángot vete.

Sok édes gyermek él e honban, De háromannyi mostoha! Kik rég szedik rá a Judás-pénzt S eladták vón’ innentova;

Akikben küzdő nemzetünkre A tíz csapás nehezedett. Mihez kaptok most! mit reméltek, Ti háládatlan gyermekek?

Kiütve a zászló...? Csatára! Ti még jobban, mint amazok; Mert rajtatok vérrel lemosni Oly sok szennyfolt van és mocsok!

Csak úgy lesz minden elfeledve; S e vérfördő után lehet Az irtózás rángalma nélkül Szorítni véletek kezet.

A harcmező szent föld tinéktek, Örűljetek: hogy alkalom Nyilt éltetek oly sok bűneért Halhatni hősen, szabadon!

Csak ugy lesz minden elfeledve, - Sőt, híven ápolt sírotok Felett, a jó emlékezetnek Szózatja is hangozni fog.

Kiütve a zászló...! alája Hazám hőslelkű gyermeki! Ne engedjétek a magyar név Hirét megszégyeníteni!

Hisz a héja is megverekszik Rövid lakásu fészkeért. Hagynátok e földet? hol ősi Éltünknek fája vert gyökért!