Ha megpillantom a lapok Hasábjain neved: Elolvasás nélkül tudom Avult eszméidet;
Mert egyre-másra, verseid Során nem látni mást; Mint egy kopottra énekelt Üres hasonlitást.
Két szó kínoz kegyetlenűl, S te, két szót untalan! Ég és leány, kezed között Mi szörnyű kínba’ van!
Nap, hold s milljó csillagnak is Van addig melege, Mig hölgyed szép lesz, mint az új Teremtés reggele!
Lányod ha sír, ásit, nevet, Eszik, iszik, szalad: Szivárványból csinálsz neki Szoknyát és szárnyakat!
Ajk, szem, fül, orr, fog és köröm, Szerelmed angyalán, Az égben készül, még pedig Megrendelés után.
Hétszer jaj annak, aki tán Olvassa verseid: Mert előtte ég és leány Rögtön sokat veszit.
Meghűl nála a szerelem, Meg az imádkozás, Isten bocsássa bűnödet, Szerencsétlen dudás!
S költőnek csúfol a világ! Felőlem ám legyen... Bár erre gúnyosan nevet Apoll a szent hegyen,
És mintha hallanám, minő Józan tanácsot ad: Akaszd fűzfára szaporán, Lantod mellé - magad!
Versgyártási kinodban, így Föllengezél minap: - Melyért a halhatatlanság Még üstöködbe kap! -
»Ha kedvesem mosolygva sír: Szép mint a május-ég; Melyen lehulló csepp között A nap sugára ég!«
Beh meglepő egy gondolat! Mi új, mi nagyszerű! Gyémánt foglalványt érdemel Benne minden betű!
Csak azt fájlalja a világ Kimondhatatlanúl: Hogy itt a dalnak vége van Egész váratlanúl.
No de se’ baj! bevégzem én: Az ég ha sír s nevet, Azaz, ha ejt napfény között Nagy eső-cseppeket:
A zöld halom s a sík mező Növényeit, - vagy a- Mi versedről is szent igaz, - Elcsapja a ragya.
Cookies on Poetry Cove