Repülnél lelkem, fenn repülnél A táj szellőivel, A szellő még a rónaságon, Mely szabadon lehel;
De a magasból, földre von le A súlyos fájdalom... Mert oh, ki tudna most örűlni E gyászló tájakon?
A nép, mely most zord bánatában Semmit nem vár, se félt: Bevégzé egy zajos rohamban Fényes történetét;
E földön, hol vérzett, virágzott S parancsolt e napig: Most csak bolyong, mint a száműzött És mint zsellér lakik.
Oh, puszta! elvész nemsokára Vadon költészeted! - Hol a pásztor vigan bogárzó Gyulyát legeltetett,
S lován, a puszták ép szülöttje, Mint a szél vágtatott! - A pásztortűz, a furulyaszó Kialszik, elhal ott.
Eltünnek a zöld rét öléből Felcsillogó tavak, Hol buja nádas zúg s fehérlő Habrózsák nyílanak!
A lovagkolcsag s büszke hattyu Más hon felé repül, A tájt, hangos rikoltozás közt Szálldossa már körül.
S mely oly szabad volt, mint lakója S láncot nem ismerve: Feltörve, felhasgatva lesz a Föld mesgyétlen tere;
Sohsem látott népek salakja Szállong nyugat felül, S a tejjel és mézzel patakzó Rónán megtelepül.
Alig hogy a villám lesujtá A bátor keselyűt, Melyet rakott, lakott sokáig, Még fészke meg se hűlt,
Hol a gyors szárnyu sólyom is csak Nagy-félve járt elébb: Kedvére fürdik s üt tanyát most A hontalan veréb.
Napunk hanyatlik... ah de nem, nem! Bár vérzik kebelünk: E nemzetnél erős az élet, Mi el nem veszhetünk!
Letelnek a próbáltatásnak Keserves napjai, S az ég nyájas kegyelme ujra Hozzánk fog hajlani.
És e népnek, mely otthagyá a Rideg, megunt hazát, S e dús vidékre, mint anyátlan Bolyongó raj leszállt;
E népnek, e föld, mely mienk volt Már egy évezreden, És drága vérünk bére, ára: Örökje nem leszen.
Nem bántja senki, - ugy törekszik, És még se boldogul; Beteg se volt, s meghervad arca! Öregje, ifja hull;
A lég hűs, a borult, derült ég Hint esőt és sugárt, De ég és föld áldása, nékik Minden, minden csak árt.
E szép földön az úr mi lészünk, Mint voltunk az előtt: A szenvedés tanit, megedz és Dusabb életre költ;
És ami volt a jó időben, Az lesz a puszta tér, A régi dal megszólal ismét... S a gólya visszatér!
Cookies on Poetry Cove