Honnan származott az égő
Szerelemnek szép virága?
Nyíló szirma úgy piroslik,
Mintha vérbe volna mártva.
Éjjelenként mért sohajtoz
Olyan hosszan, olyan mélyen?
Hisz boldogság és öröm van
Festve csillogó szinében!
Midőn parlagrózsa szívét
Fénysziromnak gyilka érte,
Mely szerelemtől piroslott:
Földre omlott drága vére.
És amint hull és patakzik,
Így kiált a hűtelennek:
‘Igaz voltam, elhajoltál...!
Te megöltél, - én szeretlek!’
S hideg föld a vért elissza,
Benne minden élet elhül...
De a holtat visszaküldi
A mosolygó kikelettül;
Mert bár a szív nem dobog már,
S érzéketlen, föld alatt van,
Amely lángolt benne egykor,
A szent érzés halhatatlan!
Hol kihullt a föld porára
Parlagrózsa forró vére:
Hatalma a szerelemnek
Uj virágot hoza létre.
Ez sohajt oly hosszan... mélyen...
A magános éjszakában:
‘Hű maradtam. hűn szeretlek
Az életben, a halálban!’
S kinek szirma ugy piroslik,
Mintha vérbe volna mártva:
Hulló vérből lett az égő-
Szerelemnek szép virága.