A gazdag Földes úr ebédre hívatott, Mert, - ugy mond - tiszteli a költőt s a papot, Tudom, tudom... s aztán egy-két lármás ebéd: Hogy a nagy pártfogót játszhassuk, már elég.
S ki asztalához egy ily embert ültetett: Azzal csak házának szerez becsületet; Oh a divatlapok tudatják mindenütt... S boldog halandó az, kit a hír dobra üt!
Nos tehát, az ebéd estére végbe ment, Gazdag volt s a szakács nagy mester, annyi szent; S a bor, a bor! - az sem állhat meg ez előtt, Mit az isteneknek a bájos Hébe tölt.
A kávé és szivar dicső volt egyaránt, Mint a bűvös hasis, akkép hatott reánk; S minthogy van zongora, vannak kisasszonyok: A többit sejteni nem lesz nehéz dolog.
Láttuk kertjét, lovát, - láttunk sok egyebet, Mindent magasztalánk, - gondolni is lehet! - És aztán, hogy végűl maradjon a java: Hová bevezetett, az a könyvtár vala.
Mondá, - s keble dagadt az önérzet miatt - Hogy ő könyvekre sok százat, ezret kiad, De bár annyit kivisz iró s irodalom: E szellemkincsekben megtérűl gazdagon.
Igaza volt. Ellent nem mondhatok neki Mi pénzben s példányban a számot illeti, - Könyvvel megrakva van a polc, a fülke mind; - De nékem sok nem az, mit ő kincsnek tekint.
Sirbolt az, nem könyvtár, - fojtó lég, szag van ott, S üveg koporsókban sok idétlen halott; Búsan tündöklenek aranyzott cimeik, S az itélet napja sohsem jön el nekik.
Oh mily rontás is az s mily gúnyos árvaság, Hogy mód, készség, izlés együtt oly ritkaság! Mig legtöbb sajnálja könyvért filléreit: Ez tudna s nem vehet, - amaz veszen, de mit!
Az én uramnál ép az érzés, értelem. - Jó s bolondgombában ki választást teszen, Akinek kedves a tisztán szórt garmada: Ime, könyveinek szemét két harmada!
Az ő szemében egy: szobrász s kőfaragó, Miképen egy: tészta kenyér és vakaró; Mit a lángelme irt, mit a kontár csinált: Gyűjti, - gyűjti, mint a pipát, fegyvert, csigát.
S ki a forintokért köteteket cserélt, A sárba dobta ki pénzének a felét: Buzog, tesz, áldozik, - de céltalan s hülyén, S igy alig lendít a közmüveltség ügyén.
És lám, lám! mindenütt mily tapintat, mi csin! Minden tárgy izléses, legyen nagy, vagy kicsiny; Kényelmes, gyönyörű bútor, kocsi, fogat, A fa- s virágcsoport műértelmet mutat.
Finom, nemes modor, - hibátlan öltözet, Öszhangzik a szabás, s díszités, szövet, Mily választékos a váll, mente, főkötő... Csak az olvasmányban az izlés megölő!
Könyv: könyv; - regény: regény; a hátulsó lapon Esik a temetés, vagy a lakadalom; Hát a vers, hogy mi az? no biz uramfia! Rövidre nyirt sor, s a végin kadencia...
Hanem elég, - ebből tán még nem lesz harag - Hisz szavaim csupán Földesről szólanak; És aztán, hol eddig nem láttak szivesen, Nékünk is megnyilt már a szőnyeges terem.
Igaz, ha megcsuszunk sikárolt padlatán: Egy futó mosolygást utólérünk talán; De aztán felderit, kibékit a salon: Jó könyvek, (Versünk is!) levén az asztalon.
Cookies on Poetry Cove