»Fiam! lejártak napjaim... Mely védte a magyar honát: Őrizd meg kardom, a család Hatszázados tulajdonát!
És - mert ki tudja a jövőt? - Ha zúgna tán a harcvihar: Honért, királyért hősileg Villogtasd, mint igaz magyar!«
- És függ a kard, de béke van, S henyélve hogy ne függjön ott: Belőle a vitéz fiú Dohányvágót csináltatott.
Csinos parasztlak udvarán Gyászos karének hangja kel, S a népnek nagyja, apraja Tolong, hiszen bámulni kell!
És a nyugalmas sír felé Kisérik a jó házi nőt; A férjnek kínja végtelen, S mondják: követni fogja őt!
És íme, a nép jóslata Minő hamar beteljesült: Szegény, a gyászbeszéd alatt Szerencsésen elszenderült!
Itt áll fiam, növelje ön Hasznos polgárnak őt, S hogy állhasson meg emberűl Majd a világ előtt!
Költség kimélve nem leend... S meg nem fogom kezét, Fenyítse: ámde tartsa meg Becsűlet-érzetét!
- Ez már értelmes egy apa Minőt keresni kell... Hohó, kérem! a botozást Magának tartja fel!
Nősülni messze földre vitte Pál gazda egyetlen fiát. Ki a suton ölelgeté már Piros-pozsgás menyasszonyát.
- Mihelyt kiforr az érkövesdi, Ha Isten éltet, eljövünk, S két szívet a szent házasságnak Láncával egymáshoz kötünk!
Ejh, már megint világba szól kend Apám uram! nekem bizony A lánca nem kell... meg nem untam Két ízbe’ tán Nagyváradon!
Világom nagyszerű, csodás! Melynek határa, vége nincs, Szabad röptében képtelen Szárnyam lekötni rabbilincs!
Hohó, barátocskám! ugyan Minek már e badar beszéd? Melyben szabadnak hirdeted Magad, ez is kötött beszéd!
,Ejh urfi! azt már nem tudom, Nem jártam iskolába én! De, a méznél mi édesebb? Azt mondja meg, hahogy legény!’
»Én nem tudom!« - ,No lássa, hát Édesebb az anyánk teje!’ »Azt én nem ízleltem soha!« ,Mégis beh megnőtt a feje!’
,Isten hozott öcsém! no csak... Beh csínos köntös rajtad ez!’ »Csínos bizony mint a neve!« ,No, ez tán a magyarka lesz!’
»Az ám!« - ,Öcsém, hidd! illik is Reátok név és öltözet, Mert a magyarból bennetek, Fájdalom, csak magyarka lett!’
Vagy én volnék süket, vagy te volnál néma, De igy rosz pár lennénk, beszédes Heléna!
Cookies on Poetry Cove