Kiket titkos remény
Sugalma más tájakra csal:
A kertet elhagyák,
Égerfa, ciprus és fagyal.
Előttök hármas ut...
Vajon melyikre térjenek!
S a hármas út fején,
Imígyen szólnak a felek:
Én, monda a fagyal,
A bérc felé szándékozom,
Hol szabadság lakik,
A járhatatlan ormokon.
Ott zöldel a fenyő,
S hatalmas tölgyek ágai
Ott mernek a vihar
Dühével szembeszállani.
Az éger folytatá:
Folyó mellett lesz lakhelyem,
Folyam hullámiban
Virító arcom nézhetem.
Ott hűvös hab locsol,
A nyárfa ott nevelkedik:
Szép koronás fejét
Fölemelvén a fellegig.
A ciprus igy beszélt:
Hiúság bántja lelketek!
Én a víz partira
S a bérc ormára nem megyek!
A kertben dús virág
Borít el ágat és bogot, -
Onnét kiköltözém,
Mert a ciprus nem boldog ott.
Miért választanám
A boldog, a magas helyet?
A fenyves egyre zöld,
A nyárfa tapsol és nevet...
Gyönyört nem ismerek...
A fájdalom velem rokon;
Legjobb lesz énnekem;
A temetőn, sirhalmokon.
S ha lesz boldogtalan,
Kit senki nem szán, nem sirat;
Reá borúlok én...
Sirjára hajtva ágimat!