Beteltem e lármás világgal, Fénye s zaja unalmat ad; Olcsó örömpohara nem kell! Megkeseríté ajkamat...
Mint a vándort az erdő hűse, Más, szebb napok varázsa von, - Csendes, boldog családi élet, Feléd, feléd sóhajtozom!
Az én lelkem gazdátlan hárfa, Hurozva van, mégsem zeneg; Ah, mert hiányzik a szelíd kéz, Mely nyájasan pendítse meg!
S mint a gyöngy a tengerhomokban, Igy elvész annyi szép dalom... Csendes, boldog családi élet, Feléd, feléd sóhajtozom!
Egy lelkes, jó nőt adj nekem csak, Nem kérek, oh sors! egyebet, Egy lelkes szép nőt; és ölébe Két szöszke, csacska gyermeket!
Ah...! e kép úgy ringatja lelkem: Mint madárt szellő a galyon; S csendes, boldog stb... Én lennék a vihartűrő cser,
Ifjú repkény szép hitvesem; Rám-folyna hűsége - s karával, S minő kéj lenne: védenem! Nincs senkim most az emberek közt,
Ő lenne nő, barát, rokon; Csendes, boldog stb... Nyájas kandallóm, kis szobámban Világot áraszt s meleget;
Világ- s meleggel töltené be Szerető lelke lelkemet! S lenne két szép fehér galambunk; Megelégedés, nyúgalom...
Csendes, boldog stb... S a két szép gyermek! kis fiammal Futosva fűzfa-paripán: Játszván a bábuzó leánnyal,
Kiáltoznék: apám, apám! Majd vesszőcskét törvén kezökbe: Futnék - hogy űzzenek nyomon; Csendes, boldog stb.
S mennyit regélnék este! s álom Nyomván el anyjok kebelén; A felpirult forró kis ajkat Csókomban megföröszteném.
Ah, nyájas, messze képek...! búsan Ülök most az esthajnalon; S csendes, boldog stb.
Cookies on Poetry Cove