Ütközet lesz. Csatarendben
Áll a magyar tábor;
Vele szemközt a francia
Van nem igen távol.
Mind a két fél mozdulatlan
Vesztegel sokáig;
A tréfához tán először
Hozzá fogni fázik?
Többek közt egy barna ujonc
Áll a harci téren,
Aki sok jó lécszeget vert
A kunyhóban - térden;
S most a hosszas álldogálás
Volt nagy ellenére;
Zsibbadt lábát, mint a gólya
Szűntelen cserélte.
Gyakran előre, hátra,
- Még bíz el-eblábal!
»Káplár uram, hogy leszünk már
Evvel a csatával?«
S alig hogy kimondta a szót,
Másik percbe már az
Ágyúk tompa durrogása
Volt szavára válasz.
S mén az ujonc a seregben,
Uj meg uj rohamra;
A golyó zug, hull az ember
Tőle jobbra, balra.
És foly a harc - a nap is már
Meghajlott az égen,
Még se szűnik, és az ujonc
Küzdve szomjan, éhen:
A sok vér s a hosszu nóta
Van nagy ellenére...
»Ugyan ides káplár uram,
Mikor lesz már vége?«