Ki megnyitod kelyhed mosolygva, kéken:
Légy üdvöz, üdvöz, kedves ibolya!
A szép tavasznak első mosolya,
Oh légy, a hű emlékezet nevében!
Ilyen volt ő szelid szemével épen!
Mely hirdeté, mit lelke gondola,
Ártatlan élte csendesen folya,
Mint a patak, rejtő bokor tövében!
Nem érte ő az ibolyás tavaszt,
Mely zöld lombot és édes dalt fakaszt
Vidékein az új éltű ligetnek;
És keblem zordon téli pusztaság,
Hol bánat és szív, alvó gyöngyvirág!
Fájó beszédben téged emlegetnek!