Nógrádban állt Busa vára;
Csak egy torony a számára,
S két hétnek már egy nap híjja,
Hogy a török folyvást víjja.
A törökség feje Arszlán,
Nagy vitéz a szultán harcán,
Hol, mint a szél, előlnyargal...
- Ékeskedik két lófarkkal.
Nyolcvan ember van a várban,
Visszaadván jó busásan,
Amit üt az ellen rajtok, -
- Nagy András a várparancsnok.
‘Rajta török! víjad, víjad...
Ide lőjön golyód, íjad!
Hatszáz karvaly s egy kis fészek...
Hadd lássuk, hogy mennyit értek!?
S felel Arszlán, amint támad:
»Magyar, fel ne add a várat!
Mérkőzzünk meg, amint mondod;
Szeretem az ilyen dolgot!«
Foly az ostrom éjjel-nappal...
- Repedezik, bomlik a fal! -
Végre megszün’ - minek is már?
Kőhalommá omlott a vár.
Nagy András a török foglya,
Készűlt Arszlán, hogy elfogja!
A nyolcvanból vannak hárman, -
Fogoly vezér így szól bátran:
‘Meddig védtük e rosz várat,
Mint hulltunk el, mind jól láttad!
Nosza török! a sor rajtunk...
Kín- s halállal fogj ki rajtunk!’
»Szakálamra! - nyugton szól az, -
Nem cselekszem, amit szólasz!
Győzedelmet vettem harcban,
S te harc nélkül vennél rajtam!?
Nincs örömem a gyávákban,
Kiket földre gázol lábam!
Kedvem telik jó vitézben:
Menjetek el békeségben!«