Sokat vártunk ettől az évtől, Az időjósoknak hivén. Mondták tavaly, hogy aki éri, Dús aratást ér az idén.
Midőn a hó elment tavasszal, A szántóföld reményt adott, Hogy a mult évben nem hiában Szórtuk belé a jó magot.
Sarlót, kaszát előkerestünk, Hogy a sürű kalászfejek Élesre fent csengő vasától Előttünk rendre dűljenek.
A csépet is mind sorra néztük, S amelyiknek hibája volt, Reá kötöztük jó erősen A gyengén álló hadarót,
Hogy amidőn a tág szérűre Kerül be majdan a kepe, Szemét az érett búza-főnek Vigan kiverhessük vele,
Melyet alkalmas szélben aztán Felhányjon a szórólapát, Kitisztítván a garmadából Minden polyvát, gazt és lazát.
Ilyen készűlet és reménnyel Vártuk a gazdag aratást, De rosz időt járt, és vetésünk Fonnyadt, veszett szemlátomást.
De száz mérges fű sarjadzott föl, Gaz, dudva a vetés között, Indáival a vad folyondár Mindent befolyt, benyűgözött.
Ködös volt a menny és borongós, Nem szűlt ujító harmatot, Sem a földet termékenyítő Mennydörgésben nem csattogott.
Utána a szük aratásnak Szivünk ha bátor nyugtalan, Mégis sokat várunk ez évtől, Mert a szüret még hátra van.
Megjönnek majd a gazdag ősznek Derült mosolygó napjai, Midőn érett gyümölcs alatt fog A fáknak ága hajlani.
Midőn a víg szüret zajától A völgy, halom csakúgy kacag, Száz röppentyű szikrázva röpked, S megdördülnek a mozsarak.
Sajtóba jő a sárga furmint S az érett fekete gohér, Gerézdiből szürünk vörös bort, Olyan vöröset, mint a vér.
S midőn ez év majd lehanyatlik S borunk magát kiforrja már, Vigan leszünk, nagy áldomásra Csendül kezünkben a pohár!
Cookies on Poetry Cove