Skip to content
1817–1868

AMNON ÉS TÁMÁR.

Mihály Tompa

Dávid király, bölcs fejdelem Uralkodék Izráelen: Az Ur sok jóval látta őt, Nemzetsége, mint az olajfa,

Mely Juda halmán nagyra nőtt, - Sok messzenyúló ágat hajta. Absólon s Amnon a fiak közt, Végül Támár hugok vagyon;

Sáron rózsája, gyöngyvirága! Ékes, szeplőtlen hajadon. Amnon, nem oly jó, mint amily derék, Jámbor erkölccsel nem dicsekheték;

Iszákos volt - a búja gerjelem: Éltén sok férges gyümölcsöt terem. Védő angyal áll a munkás megett, Elűz sok vétket, sok kisértetet:

De ha a vérhez, melyet hizlala A heverésnek átkos pamlaga, - Melyen ezer kisértő gondolat, Megannyi álnok ördög látogat, -

Ha a vérhez még lángja ér a bornak: Indúlatid kárhozatba sodornak! Szeplőtlen szűz és az ő huga Támár; És Amnon a szép leányzó után jár.

Támár pedig szól, aki már van A csábitásnak hálójában: ,Irtózik lelkem e gonosztól... Ne kényszeríts, hogy ezt miveljem!

Oh Amnon, meg ne ronts! tudod jól: Nem így történik Izráelben!’ És Amnon mégis vissza nem lép, Előtte mindig, mindig e kép!

Éjjel viraszt, eped napestig, Hogy belé szinte megbetegszik... S midőn háló és annyi csel Céljához nem vivé közel:

Erőszakhoz nyul a rosz bátya... S ékes Támár meg van gyalázva! De bánat és méltó büntetés Jár a galádságnak nyomán:

Bor s szenvedély vad mámora Elpárologván szaporán, Ami Amnon lelkében támad: Gyötrő undor és önutálat.

S Támárt is jobban meggyülölte, Mint kiváná annak előtte. ,Oh ne vess el, ha meggyaláztál!’ Mond búsan a letört virágszál;

S ő, ellökvén, »menj el« mondá neki, S szolgáival az utra vetteti. Visel vala Szép tarka szoknyát Támár,

Minőben csak Fejdelmi származás jár; S szép köntösét meghasogatván: Fejére sírva hint hamut;

Lelkében fel van háborodva... S Absólonhoz panaszra fut; Ki hallja s szól hozzá ekképen: - Ne bánkódjál! légy csendességben!

S Amnon ellen a boszú érik Absólon lelkében két évig; Felmégyen akkor Baal-Hasorba, Hol nyíratá ő juhait;

És ott nagy vendégséget rendel, Testvéreit meghivja renddel, - - És Amnon is jelen van itt. Midőn pedig vigadnának,

Absólon monda a szolgáknak: Vigyázzatok, legyetek készen! - Amint Amnon jó kedvet vészen: Verjétek, öljétek meg őt,

Hadd igya meg vérét a föld! Ne féljetek, legyetek bátrak! - S a szolgák gondolkodva állnak... A bortól immár ittas Amnon,

Kiált és tántorogva megy; S a szolgák közűl monda egy: Ideje most, hogy ő meghaljon! Jertek, ne féljünk! legyünk bátrak!

- S a többiek habozva állnak. A szolga mond ismét: mit késtek? Nem látjátok-e, hogy ő részeg!? Bátran! kiált fel a lopó, ha lát:

Ittas őr kezén pincét, kamarát; Bátran! mond a rosz nyelv, mit úgyse véd: Vegyük el a részeg becsűletét! Bátran! lepjük meg, szól a nyavalya,

A dobzódó ugyis keres maga! Bátran! sug a bűn, ez most szót fogad, Vezessük, hol van inség, kárhozat! Ne féljetek hát véle szembeszállni,

Azért, hogy ő palástban jár s királyfi: A józan szolga több a részeg úrnál...! - Haljon meg ő, akit Absólon útál! S ugy lőn. Elfolyt a búja Amnon vére,

Absólon elfutott Gessur földére; Nagy a királynak búsulása, gyásza... Amnon megölve, Támár meggyalázva, Nagy messze földön fut a harmadik...

Amnon példáján intés adatik: Nyomja szivébe mind, ki hallja! Egyik bűn a másiknak anyja; A vétek kárhozatba von, -

Éljetek tisztán, józanon!

Cookies on Poetry Cove

We use cookies to remember your language preference and — only with your consent — to learn how Poetry Cove is used. You can change your mind any time.
AMNON ÉS TÁMÁR. · Mihály Tompa · Poetry Cove