Miért néznél a ronda földre, Ha az eget szemlélheted? Lent: sok vészes, csalóka, dőre Jelenség bántja érzeted.
Fojtó párát lehel ki a föld, Verejtékén táplál penészt; Keblében undok nyűveket költ S szinén mérges gyomot tenyészt.
Itt bút iszol habzó kehelybűl, Remélve: szived zaklatod! - Futó gyönyör gyötrelmeket szűl, A szerelem kárhozatot.
Mily zürzavar, fázás, szorongás...! Kábán szédelgnek a fejek; Mily kárvágy! mit elédbe dob más: Hurok s a kő elejtenek.
A por belep, s a sár befecskend, Bármint utáld, bármint kerűld. - Magánál lentebb nézve becslend Az alacsony s elveteműlt.
Dicsben él, hal s megáldva sok gaz, Ki ügyesen ámít vala, S a szentnek, - jót, erényt ki szomjaz - Maró ecet vég-itala.
Mért néznél a ronda földre, Ha az eget szemlélheted? Szorosság fent nem fogja tőrbe Látásod és eszméleted!
Repűlhetnek fel... s messzi, messzi... Feletted a nyílt végtelen, S hol a határt nincs, ami jegyzi: A tiszta, könnyü, kék elem.
A hajnal ott kél bíborágyán, Melynek rózsái közt aludt. Ott lángol a nap, s a szivárvány Épít magas, szines kaput.
A harmat onnan jő, - az illat Oda száll anyja kelyhibűl, S kit a lég finom árja ringat: A víg madár ott zeng s repűl.
S bár a túlon rejtő palást van, Nem érni földi szárnyakon: Remény s hit, szép találgatásban, Jár a nem ösmert tájakon.
Isten magas, szép mennye...! Majd ha Repűlni gát nélkül lehet: Dicsőségét, titkát ohajtva, Oda lehellem lelkemet!
Cookies on Poetry Cove