,Ki vagy, ki oly sebten s későn
Kopogtatsz a vár kapuján?
Szökevény-e, kalandor-e,
Avagy hirnök talán?’
»Egyik sem a három közül,
De jó barát! - nyisd a kaput!«
A felvonó hid átzuhan,
S a jött a várba jut.
»Időm rövid, szavam kevés,
- Imigy szól a várúr előtt, -
Ellenség tört ránk, hada sok...
Hogy szinte reng a föld!«
»Látsz engemet, tudd sorsomat;
Van két árvám, kis gyermekem!
Rég keresünk nőt és anyát,
Add lányodat nekem!«
,Becsüllek érte, aki vagy...
Hogy nyiltan szólsz, - s hogy ezt mered!
De hirneved hallasd velem,
S mutasd fel címered!’
És megfordul a jövevény,
A nyilt homlok most árnyat ölt...
Menvén ennyit mond: »Jő a had,
Hogy szinte reng a föld!«
»Ki vagy, ki oly sebten kopogsz
Beteg harcosnak ablakán?
Az ellenhad vitézei
Éledtek fel talán?«
,Alusznak ők, - láss engemet!
Ki hős valál a vérnapon:
Nevedről fenn beszél a hír,
S három nagy testhalom.’
,Ősváramban, nemes vitéz!
Megkérted én leányomat,
Im, itt a hű nő és anya...
Szivét, kezét fogadd!’
»Mily kéz, mily sziv! - de általok
Szép álmam már be nem telik...
Itt... szúr a bentört nyilszigony...
Végem lesz reggelig...!«
,Örök fény a bajnok nevén!
De nincs-e két kis magzatod?
Még jobban kell a hű anya:
Ha őket elhagyod!’
»Melynek harcán, port és mezőt
Omló vérem megáztata; - -
S mely általam megmentve lőn:
Anyjok lesz a - haza!«