,Merre, merre, hűvös esti szél!
Tán lakodtól messze tévedtél?’
»Vén Kárpátok éktelen fején
Túl visz utam, arra szállok én!«
,Halld: hol a mogorva tél nyaral:
Gyenge szellő fergetegbe hal!’
»Kósza fergetegre tán ügyel,
Aki vércsatába mégyen el?«
,Vércsatába? vissza vakmerő!
Bajnok kell a harcra és erő!’
»Vércsatán születve nemzeted:
Harcerővel álda Istened,
S a csatára férfikar ha kell:
Átok érje, aki vesztegel!
Régi szomszéd, túl az ormokon,
Védelemre vár a hős rokon!«
,Csacska szellő, hadd a hősködést!
Aki úgy sem képes ütni rést
Küzdelemre ércesült soron:
Nyögni menjen holdas alkonyon!’
»Átok égjen gyáva lelkeden!
Gyönge szellő, mégis elmegyen;
A csatára elvisz istenem,
Ott, szabad lész hűsen lengenem
A nemes küzdőknek homlokán,
Szent ügyért kik állnak a csatán.
S vagy borostyánt lengetek megint,
Vagy ha tán a sors haragja int,
És titokban szőtt határzatán
Hon s szabadság elvész a csatán,
És a kard, mely összepeng utól,
Mint halálharang siralma szól:
Melyet ásott a haláltusa
Fölsetétül egy sír ciprusa, -
Tört szabadság! s téged, árva hon!
Ott siratlak minden alkonyon...
S ha meg nem hall a föld engemet:
Bősz vihar kéré szerelmemet, -
A népsírra hívom a vihart,
S esküvőre nyujtva neki kart:
Megtanítom... és ő zúgva száll
A világ minden határinál:
És kiáltja, merre elmegyen:
Szívtelen nép! sorsod ez legyen!«