,Merre merre, hűvös esti szél?
Mért sietsz ugy? tán eltévedél?!’
»Vén Karpátok ködlepett fején
Tul visz útam, arra mégyek én!«
,Ne menj! hol a zordon tél nyaral:
Gyenge szellő a viharba hal...!’
»A viharra, bár zúgjon dühvel:
Ki csatába készül, nem ügyel!«
,Te, csatába? Vissza vakmerő!
Bajnok kell a harcra és erő!’
»Csatákon születve nemzeted:
Nem illő, hogy szablyád nem fened!
Ha oda hős kardja, melle kell:
Gyalázat rá, aki vesztegel!
Régi szomszéd! túl az ormokon,
Segítségre vár a hős rokon!«
,Csacska szellő, hagyd a hősködést!
Útad eddig harmat öntözé,
Járd be a rét hímes tájait,
S menj aludni a lombok közé!’
»Átok rajtad, gyáva! én megyek...
Ameddig tart gyenge életem:
Hűtöm a hős izzadt homlokát,
S a zászlókat fennen lengetem!
Vagy kizöldűl ismét a babér,
És hirökkel a föld eltelik...
Vagy, ha a sors mindent veszni hágy
S elhullnak a végső emberig:
Akkor őket a nagy sírhalom
Gyászfűzein híven siratom.
S ha életre hoznom nem lehet,
Amely kérte volt szerelmemet:
A nagy sírra hívom a vihart,
S esküvőre nyujtva néki kart:
Megtanítom, - és az el-kiszáll,
S járván a föld s ég határinál,
Harsogtatja, merre elmegyen:
Szívtelen nép, sorsod ez legyen!«