Volt egy szegény ember S hét élő magzatja; (Mert ki tehet róla Ha az Isten adja?)
Sorban egymás után Mint az orgonasíp, S azonképen sipít. Édes anyjok pedig
Rájok egyre zsémbel: Az Isten sem győzné Ezeket kenyérrel! Ugy belefáradtam
Mosni, varrni rájok... Te! csak meghalnátok! S a szegény ember szól A feleségéhez:
Éjh, éjh, édes anyjok Ugyan csak ne vétkezz! Belőlök parancsol Az Isten istápot
Vénségünkre, látod! De biz a jó asszony Nyelve meg nem állhat; Csak adja, csak adja
Őket a halálnak; Amidőn véletlen Kettő megbetegszik, S meg is hal az egyik.
A többi is mikép Jöve a világra: Ugy hull egymásután, Mint a fa virága;
A hetediknek is Megállott a szíve... Virágkoszorúval most van kiterítve! Van szegény anyának
Szörnyü nagy fájdalma, Fejére kulcsolja Két kezét jajgatva; Körmével ásná fel,
Kikre zsémbelt élve... Hanem annak vége! Azután amicskét Az élő meghagyott:
Szegény vagyonából Elviszi a halott; S ha valaha kellett, Most kén koporsóra...
De nincs a jámbornak deszkát venni módja! Nagy szorultságában A gazdaghoz fordul; De az kölcsön nem ád,
Nem hogy irgalombul. Szegény mit tud tenni? Temetőbe méne: Sirt megásni mélyre.
Aki meghal, nyugszik, Gondolja ekképen, Koporsó nélkül is Az Isten földében!
Az Úr adta őket, Az Úr el is vette... Áldassék az Úrnak szent neve érette! És amidőn leér
Három ásónyomra: Megkoccan az ásó S lész az éli csorba; És talál egy üst pénzt...
Tele van belőle Az átalvetője. Haza viszi: anyjok, Nézd csak, beh tenger pénz!
Amaz odatekint, Azután rá sem néz. Holmit rakosgatván, Könyje pereg rája:
Ez a kendőcskéje...! ez a csizmácskája...! A hetedik gyermek Már a hant alatt van, S leli az éj, a bús
Szüléket álmatlan. Valaki kopogtat A szegény ablakán Böm, böm... a szél talán!
Nem az volt: a gazdag! Aki jött a pénzért; Megtudván valahogy Szegény szerencséjét:
Felkészült elvenni Fortéllyal, vagy máskép; - Szeretvén a másét. Nem rég udvarában
Ép egy bikát vágtak, Felveszi hát kormos Bőrét a bikának; Böm, böm... nyisd ki gyorsan!
- Ezenképen dörmög - Én vagyok az ördög... Add ide a pénzed, Tudom, van, ne tagadd!
S ha ide nem adod, Elviszlek magadat! S az ördög meglátszik, Két szörnyü szarvával,
Az ablakon által. Csak a lelkem ne bántsd, A pénzt vihetd tőlem! S kidobja a szegény
Az átalvetőben, Hogy szarván akadt fel Madzagánál fogva, Amidőn kidobta.
A hamis keresmény Nehezebb mint látszik: A gazdag alig bir Hatolni hazáig.
A bika nagy szarva Fejét majd be-zúzza, Mert a pénz is húzza. Otthon bezárkózik...
Próbálja egyedűl Levenni a kincset, - De az nem sikerűl; Majd egy akarattal
Egész házanépe A tarisznyának áll, - s nem boldogúl véle. S maga, dühödten a Falhoz dörgölődzik;
Fejét a nagy teher Le-lekapja földig; Összevissza tör, ront Sok drága jószágot;
Bőgött, öklelt amint szabadulni vágyott. Majd lerogyik: jaj, jaj! Megfogott az átok... Ki elvegye rólam:
A szegényt hijjátok! S megjövén a szegény Róla könnyen elvett Aranyat és terhet.
De a gazda baja Itt véget nem ére, A kérges bikabőr Rásült a testére;
S mintha vas keztyűben Volna minden tagja: Úgy megszorongatja. Bőszülten felugrik
S száguld a világba; Merre átka üzi S viszi a négy lába. És fut tüskén, bokron,
Árkon és göröngyön... Csak ezt hajtva: böm, böm!
Cookies on Poetry Cove