Szép darab szőlője volt János gazdának, Szüretkor boráért sok jó pénzt adának; Hanem eggyé is tett ő éjet és napot; Kapált, metszegetett, oltott, homlítgatott.
De Péternek nem volt a dolog kenyere, Ki a bal mesgyéről szomszédos volt vele; Éhnye, Péter szomszéd! János mindig mondta, A kelmed szőlője beh gazos, beh ronda!
Történt pedig egyszer, ugy József-nap tájban, Amint nyitogattak a hegyen javában, Hogy Péter végezvén a kenyér-ebédet: Szomszédjához egy-két szóra átallépett.
Szóba elegyedtek pedig egyről-másról, A jó szüretről, a gazdag aratásról; És Péter sohajtott, pipáját kiverve: ‘Csak nem jó idő jár a szegény emberre!’
»Még az idő ellen, felelt János gazda, Nem igen nyithatjuk a szánkat panaszra! Tavaly is csak termett, most is szépen nyílik, - Csakhogy ne heverjen az ember fél-délig!«
‘Dejszen! monda Péter s megakadt a szava, Maradhat én-tőlem nem soká a kapa! Csak az Isten engem egyszer megsegítsen, S Szentgyörgy-nap éjjelét érjem egészségben!’
János hogy ezt hallá, Péterre bámula, Azután így szóla egy kis idő mulva: »Ugyan Péter szomszéd, min töri a fejét? Mi jóért várja ugy Szentgyörgy-nap éjjelét?«
‘Hát csak azért biz én, felelt lassan Péter, Hanem aztán János gazda ne beszéljen! Hogy csak egy szót szólok künn a keresztúton, S pénzzel hozom tele mind a két szűrújjom.
Hanem jó-előre, mint már tavaly-nyáron, Az ember egy halyag-mogyorófát vágjon, S ha a tett-helyre megy, vegye a kezébe, Írjon egy karikát maga körűl véle.
Azután ne féljen, mert abba a várba, Nincs olyan teremtett állat, ki behágna; Ló, szekér jön felé vágtatva az úton, Tüzesen, csattogva, de meg ne mozdúljon!
Mikor aztán kérdik: no hát mi kell neked? Csak azt felelje: pénz! Ne szóljon egyebet; Megint ijesztgetik, de ha meg nem réműl: Meg se tud mozdulni reggel a sok pénztűl!’
János haragosan felelt a beszédre: »Nem szégyenli kelmed keresztyén léttére, Hogy ilyen bolondok vannak az eszében? Hisz a feje lágya benőhetett régen!
Dejszen nem ugy van az, édes atyámfia! Kár a gazdagságért fáradni annyira; Ha kegyesen élünk és dologhoz látunk: Isten áldása lesz kincsünk, gazdagságunk!«
De bizony nem fogott a lecke Péteren; Feltette magában, hogy ő csak kimegyen! Rövid az éjszaka, nagyon hosszu a nap, Ásó, kapa nehéz a dologtalannak!
Így volt Péter gazda; - végre valahára Eljött a nap, melyet szívszakadva vára, Kezébe fogván a mogyorófa-botot: Jó napszállat után azzal kiballagott.
Lassan ment az idő. Hogy a kakas épen Másodszor kiáltott a szomszéd helységben: A keresztutra állt, s mint Jánosnak mondta, Körül-kanyarított botjával a porba.
Sokáig állt ottan, reszketve és lustán, De megint a sok pénz az eszébe jutván: Neki bátorodott; egyszer csak fülébe Ütődött valami szekérnek zörgése.
A zörgés hallatszott közelebb, közelebb... Végtére meglátta Péter a szekeret; - A lovak tüszköltek, a patkó szikrázott, És pedig egyenest neki hajt, ugy látszott.
No itt van már...! Péter csendesen mormoga, Örűlt, de meg félt is, vacogott a foga; Csakugyan szekér volt, amit Péter látott, Csakhogy nem pénzt hoztak ott a boszorkányok.
Mert hisz nincs boszorkány, az csak mende-monda, Hogy megnyom álmadban s tehened megrontja, Vagy a keresztuton sok pénzt dobál néked! Amit Péter látott, az sem volt rosz lélek.
Hanem az ispánynak a szomszéd helységbe’, Éjféltájban roszúl lett a felesége; Az ispány kocsisa ment lovon, szekeren, Hogy hirtelen doktort s orvosságot vigyen.
Látván, hogy már ott van, csak ugy vágja a port, Péter bolond ésszel még a földre guggolt! Félre-ugrott a két első ló hortyogva, De a gyeplő-szárat a kocsis jól fogta.
S neki csavargatván a suhogó nyelet, Nyaka közé szedett az ostorhegyesnek, Most neki ment a ló, és a szegény Péter Összevissza-törve maradt az útfélen.
Setét is volt, de meg idő sem volt elég Utána-nézni, hogy min zakkant a kerék? S Péter vérbe-fagyva ott feküdt reggelig, Talán meg is hal, ha jókor meg nem lelik.
Azután sokáig nyomta még az ágyat, Jobb lett vón meghalni, de mégis fellábadt; Hanem tehetetlen maradt a munkára, Mivelhogy koldus lett a keze, a lába.
Kéregetve járkált faluról falura, Nyakából gyakorta kiszakadt a ruha; Ahol kérdezték: hogy mi lelte a kezét? Sirva beszélte el gyászos történetét. -
Gonosz uton a jót sohse keressétek! A boszorkányságról beszélni is vétek; Féljétek az Istent, hiven dolgozzatok: S az ég áldásában ugy lesztek gazdagok!
Cookies on Poetry Cove