Zöldel a sír és virággal
Ékesítve általunk;
Ki ápolja s őrzi egykor,
Ha mi ketten meghalunk?
Most felette hull meleg köny,
Ráborúl a rózsaág;
Felejtés lesz akkor itten,
Felejtés és pusztaság...!
Mit tünődöl drága lélek!
Kiért lenne lomb s a hant!
Hiszen senki sincs megettünk:
Akik éltünk és szerettünk,
Együtt leszünk mind alant!